Vetkőzőmozgalmat indított el Kínában az Aj Vejvej elleni pornóvád

Vágólapra másolva!
Aj Vejvej támogatói meztelen fotókat töltenek fel magukról egy a művész mellett kiálló honlapra, miután szerintük egyértelműen politikai okokból hallgatták ki a művész asszisztensét a kínai hatóságok egy Aj Vejvejt és négy meztelen nőt ábrázoló "pornógráfnak" minősített kép miatt. Kínában a mai napig tabunak számít a közszemlére tett meztelenség.
Vágólapra másolva!

A legutóbbi eset, amely a művész mellett állást foglaló honlap elindulását is kiváltotta a múlt héten történt, amikor Aj Vejvej egyik asszisztensét órákon át hallgatták ki egy olyan fotó miatt, amelyen a művész meztelen nők társaságában pózol. A kínai rendőrség szerint a kép pornográf, az ellenzéki művész az eset után azt mondta, hogy a rendőrök nem értik a kultúrát. Az "Egy tigris, nyolc mell" című képen Aj Vejvej négy meztelen nő társaságában látható. Kínában a közszemlére tett meztelenség ma is tabunak számít.

A honlapra képeket feltöltő kínaiak szerint a meztelenség nem minősülhet pornográfiának, Aj Vejvej asszisztensének kihallgatása pedig csak egy újabb politikai támadás a korábban három hónapra ismeretlen helyre hurcolt művésszel szemben. A képeket feltöltők egy része nem elégedett meg annyival, hogy képet posztolt magáról, hanem rendszerellenes politikai üzenetek küldésére is használták a fotókat. "Nagypapa, ez pornó?" - kérdezte egy magát meztelen fenékkel lefotózó férfi, aki a képen lévő falra a "89, politikai zavargások" feliratot írta, utalva a pekingi Tianmanen téren 1989-ben vérbe fojtott diáktüntetésre.

A pekingi olimpia Madárfészek stadionját is tervező Aj évek óta a kínai vezetés egyik legélesebb kritikusa. Aj rendszeresen tiltakozik a kínai kormányzati berendezkedés, a szabadságjogok korlátozása ellen, a kínai kormányt bíráló nyilatkozatai miatt már többször is meggyűlt a baja a hatóságokkal. Idén adócsalás vádjával három hónapon keresztül ismeretlen helyen tartották fogva.

Aj a követelések előtt meghajolva több mint 300 millió forintnak megfelelő jüant fizetett ki a kínai adóhatóságnak. A művész november elején azt mondta, hogy felháborodottnak és tehetetlennek érzi magát, mert az ellene felhozott adócsalási vádak törvénytelenek. Állítása szerint azonban, ha nem tett volna meg mindent a hatóságok parancsa szerint, a feleségét is börtönbe zárhatták volna. A pénzt a művész támogatói segítségével gyűjtötte össze.