Átnevezik a dél-afrikai fővárost

2011.11.22. 13:27

Legkésőbb 2012 végére Pretoriát Tshwanéra nevezik át, főbb útjai pedig a tervek szerint az apartheid elleni harc hőseinek a nevét fogják viselni. A névváltoztatást 2005-ben egyszer már majdnem jóváhagyták, de a fehér bőrű lakosság egy részének erőteljes tiltakozása miatt mégsem nevezték át Pretoriát. A most újra beígért fővárosi névváltoztatások végrehajtásához a kormány önkénteseket toboroz.

A Pretoria News című dél-afrikai napilap szerint névváltoztatási lázban ég a főváros polgármestere. "Ennek a városnak a vezetőiként biztosíthatjuk önöket, hogy a város minden közterületét és jelképét megváltoztatjuk" - mondta Kgosientso Ramokgopa, fel is sorolva néhány, már eldöntött névcserét.

Átnevezik a búrok hőseinek és az 1990-es évek elején megdöntött apartheid rendszer vezetőinek nevét viselő főútvonalakat, de a főváros központi sugárútját, a Church Streetet is - írja a fővárosi újság.

"A Church Streetet, a belváros leghosszabb utcáját az elsők között kell sorra venni" - jegyezte meg a polgármester. Ramokgopa azt mondta, sajnálja, hogy a jelenlegi Nelson Mandela út - amely ma egyedüliként viseli "az új Dél-Afrika" valamely híres személyiségének nevét - igen rövid.

Az 1994 óta hatalmon lévő Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) már régóta arra készül, hogy elfogadtassa az afrikai Tshwanét (ejtsd: csvane), mivel a főváros jelenlegi neve az egykori búr telepesek egyik hősének, a politikus és hadvezér Andries Pretoriusnak az emlékét idézi, aki egy 1838. decemberi csatában hatalmas vereséget mért a bennszülött zuluk tízezres seregére.

A névváltoztatást 2005-ben egyszer már majdnem jóváhagyták, a hatóságok azonban a nemzeti egységre hivatkozva meghátráltak a fehér bőrű lakosság egy részének erőteljes tiltakozása láttán. A Pretoriát körülölelő, elővárosokból és más településekből álló 2,5 millió lakosú közigazgatási egységet és a várost átszelő folyót ma is Tshwanénak nevezik. A most újra beígért fővárosi névváltoztatások végrehajtásához a kormány önkénteseket toboroz.