Leváltják a lehallgatási botrányba keveredett szlovák védelmi minisztert

Vágólapra másolva!
Kezdeményezte Lubomír Galko szlovák védelmi miniszter menesztését Iveta Radicová kormányfő. A miniszter távozását azt követően kezdték követelni, hogy felmerült, az irányítása alá tartozó katonai elhárítás több újságírót is megfigyelt.
Vágólapra másolva!

Menesztik a lehallgatási botrányba keveredett szlovák védelmi minisztert. "A Lubomír Galko menesztését tartalmazó javaslatot átadom a köztársasági elnöknek" - közölte Iveta Radicová szlovák miniszterelnök újságírókkal kedden délután.

A hétfőn Pozsonyban nyilvánosságra került információk szerint a szlovák katonai elhárítás, amely a védelmi miniszter alá tartozik, az elmúlt hónapokban lehallgatta és megfigyeltette a TA3 hírtelevízió vezérigazgatóját és a Pravda című napilap három belpolitikai szerkesztőjét.

A lehallgatások szlovák lapok szerint a védelmi miniszter gyorshajtási ügyének leleplezése után kezdődtek. A botrány kipattanása után többen követelték a miniszter távozását.