A jemeni elnök aláírta a megállapodást a hatalom átadásáról

Vágólapra másolva!
Szaúd-Arábiában írta alá a hatalom átadásáról szóló szerződést a jemeni elnök szerdán. A ceremónia után Ali Abdullah Száleh nem tért vissza Jemenbe, hanem orvosi kezelésre az Egyesült Államokba utazott.
Vágólapra másolva!

Ali Abdullah Száleh jemeni elnök aláírta szerda este a megállapodást a hatalom átadásáról, amit az ellenzék április óta követelt. A ceremóniát Rijádban, Szaúd-Arábia fővárosában tartották Abdallah király és több szomszédos ország külügyminisztere jelenlétében, mert a dokumentumot az Öböl menti monarchiák dolgozták ki. A szaúdi televízióban ezután azt mutatták, hogy az ellenzék képviselői is kézjegyükkel látják el az iratokat. Az uralkodó reményét fejezte ki, hogy ezzel "Jemen történetében új lapot nyitnak".

Száleh már nem is tér vissza Jemenbe, hanem azonnal az Egyesült Államokba utazik, ahol - mint az ENSZ-főtitkár bejelentette - gyógykezelést kap, de 90 napon keresztül még megtartja tiszteletbeli elnöki titulusát anélkül, hogy utódja döntéseit megváltoztathatná. Az ország irányítását a terv értelmében az eddigi elnökhelyettes, Abed Rabbo Manszúr Hádi veszi át. Első lépésként új kormányt alakít az ellenzék bevonásával, majd nemzeti párbeszéd kíséretében megszervezi a parlamenti és államfőválasztást.

Száleh a tunéziai, egyiptomi és líbiai után a negyedik vezető, aki az arab tavasz kezdete óta a hatalma feladására kényszerült a nem csituló utcai tüntetések miatt. A 33 éve megszerzett posztjához ragaszkodva a polgárháború szélére sodorta Jement, ahol a zavaros állapotok miatt új erőre kapott az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet is. A tüntetések szétverése és a törzsi hátterű fegyveres összecsapások halálos áldozatainak számát százakra teszik január vége óta.

A megállapodással sem Száleh köreiben nem ért egyet mindenki, sem az ellenzék soraiban, amely szerint az alkut a rendszeren belülről sugalmazták, és nem elégíti ki a követeléseiket. A fiatalok forradalmi bizottsága emiatt csütörtökre tömegtüntetést szervez. Nyáron Ali Abdullah Szaleh megsérült egy az elnöki palota ellen intézett merényletben, utána hónapokig Szaúd-Arábiában ápolták.

Barack Obama amerikai elnök szerdán üdvözölte Ali Abdullah Száleh jemeni államfőnek azt a bejelentését, hogy azonnali hatállyal átadja a hatalmat alelnökének. Ez jelentős előrelépést jelent a jemeni nép számára, amely megérdemli, hogy maga határozza meg sorsát" - hangzott az amerikai elnöki közlemény.