Gyermekpornó miatt több mint 300 évre ítéltek egy férfit Indianában

Vágólapra másolva!
A 25 éves David Bosticot azzal vádolták, hogy 2 és 4 éves gyermekekről készített pornóképeket terjesztett az interneten.
Vágólapra másolva!

Gyermekpornó-felvételek készítéséért és terjesztéséért 315 évi szabadságvesztésre ítéltek kedden egy férfit Indiana amerikai szövetségi államban - számolt be internetes oldalán a Reuters hírügynökség.

A 25 éves David Bosticot még júniusban mondta ki bűnösnek az esküdtszék. A férfi 2 és 4 éves gyermekekről készített pornóképeket, amelyeket azután az interneten terjesztett.

Az amerikai igazságügyi szervek szerint az Egyesült Államokban eddig kevesen követtek el olyan súlyos bűncselekményeket a bűntetteknek ebből a fajtájából, mint Bostic.

A Reuters jelentése szerint David Bostic az egyik leghosszabb büntetést kapta, amelyet valaha kiszabtak Indiana állam déli körzetében. "Ez a vádlott az egyik legveszélyesebb azok közül, akiket eddig meggyanúsítottunk" - közölte a helyi ügyész. A nyomozás adatai szerint Bostic öt gyerekről készített képeket, mindannyian ötévesnél kisebbek voltak, de volt köztük egy kéthónapos is.