Sztrájkkal fenyegetőznek az EU-intézmények dolgozói

Vágólapra másolva!
Az alkalmazottakat érintő bér- és nyugdíjintézkedésekről szóló tárgyalások felújítását várják az Európai Unió intézményeiben dolgozó "eurokraták". Az Európai Bizottság egyelőre hallani sem akar erről.
Vágólapra másolva!

Az uniós munkavállalók nem értenek egyet azokkal a takarékossági intézkedésekkel, amelyeket az Európai Bizottság uniós adminisztrációért felelős tagja, Maros Sefcovic dolgozott ki, és elfogadásuk esetén 2013-tól lennének érvényesek.

Ezek szerint 2020-ig egymilliárd eurót faragnak le az adminisztráció költségvetéséből, és ennek érdekében öt százalékkal csökkentik az uniós alkalmazottak létszámát, 37 és fél óráról 40-re emelnék a munkahetet, a nyugdíjkorhatár pedig 63-ról 65 évre módosulna. A munkavállalókat képviselő 11 szakszervezet visszautasítja a feltételeket, és további tárgyalásokat követel. Sefcovic azonban azt állítja, hogy mindenben a szabályoknak megfelelően járt el, s nincs lehetőség további egyeztetésekre.

"Amennyiben Sefcovic nem ül újra tárgyalóasztalhoz, akkor sztrájkot indítunk" - idézte Felix Geradont, az Union Syndicale főtitkárát az uniós ügyekre szakosodott brüsszeli EUobserver honlap.

Nincs könnyű helyzetben az EB. Eddig ugyanis mindig kiállt az intézmények alkalmazottainak nagyvonalú munka- és bérfeltételei mellett, amelyek messze előnyösebbek a tagállamokban dolgozó munkavállalókénál. Most azonban Brüsszel két tűz közé került. Miközben elismeri, hogy a nemzetközi posztokon indokoltak a pluszjuttatások, egyebek között a kiemelkedő képességek, a nyelvismeretek miatt, egyúttal a "kasszáért" felelős tagállamok érvelése előtt is meg kell hajolnia.

Utóbbi úgy hangzik, hogy a gazdasági és pénzügyi válság idején senki sem kerülheti el a nadrágszíj szorosabbá húzását. Tizenhét tagállam múlt héten kibocsátott közleménye szerint ráadásul az eddigi bizottsági megtakarítási tervek sem mennek elég messzire, a hazai közszolgákat sokkal nagyobb mértékben sújtják a takarékossági intézkedések, ezért ők nagyobb mértékű szolidaritást követelnek.