Brutális gyilkosság áldozata lett egy cseh politikus

Vágólapra másolva!
Megtalálták egy hónapokkal ezelőtt eltűnt cseh önkormányzati képviselő megcsonkítotott testét Csehország déli részén, Moravsky Krumlov mellett - írta a Hirek.sk szlovákiai magyar hírportál.
Vágólapra másolva!

A Polgári Demokrata Párt (ODS) színeiben politizáló Ales Vytopil három hónappal ezelőtt tűnt el. Holttestének megtalálása után kiderült, hogy ismeretlenek lelőtték, és levágták a fejét. Testét elföldelték, fejét azonban még keresi a rendőrség.

Vytopil a jobboldali Polgári Demokrata Párt (ODS) jelöltje volt, egyúttal Brünn egyik városnegyedének polgármester-helyettese. Iratai korábban már előkerültek a város egyik mellékutcájából.

A rendőrségnek már van elképzelése a gyilkosság lehetséges indítékáról, a politikus valószínűleg egy bonyolult szerelmi bűntény áldozata lehetett - írta a Hirek.sk a Topky.sk értesülésére hivatkozva. Vytopil meggyilkolásával szeretőjét, egy 45 éves nőt, és annak 37 éves volt férjét gyanúsítják, mindkettejüket őrizetbe vették.