A szlovák orvosok elfogadták a kormány bérajánlatát

Vágólapra másolva!
A szlovák orvosok szakszervezete péntek este elfogadta a kormány legutóbbi, havi 810-1230 euró közötti bérajánlatát. Amint megkapják a törvényes garanciákat ennek a teljesítésére, visszatérnek a kórházakba. Azt mondják, az állampolgárok érdekében egyeztek meg.
Vágólapra másolva!

A szlovák Orvosi Szakszervezeti Szövetség (LOZ) pénteken este elfogadta a kormány legutolsó béremelési ajánlatát, de törvényes garanciákat kért ennek teljesítésére. A kormány tanulmányozza a javaslatot, de egyelőre nem adott rá választ.

"Miután a kormány nem volt hajlandó engedni, úgy döntöttünk, hogy mi visszalépünk. Elfogadjuk a legutóbbi béremelési ajánlatot, de azzal, hogy törvényes garanciákat kapunk a teljesítésére" - közölte Marián Kollár, a LOZ elnöke. Szerinte az orvosok "lehetőségeiket meghaladó határon túli" engedményeket tettek, és az állampolgárok érdekében egyeztek meg. Leszögezte, hogy amint a garanciákat megkapják, az orvosok visszatérnek a munkahelyükre.

A kormány szerdai javaslata azzal számol, hogy az orvosok fizetése januártól az átlagbér 1,05-1,6-szorosa lenne, ami konkrétan 810-1230 euró közötti havi béreket jelent a pótlékok nélkül. További béremelés júliusban és 2013 januárjában lehet. Konkrétumok nem ismeretesek.

Pénteken tovább romlott a helyzet a szlovákiai kórházakban, mert több száz orvos nem jelent meg a munkahelyén, sokan pedig már két-három napja dolgoznak. Zsolnán, Eperjesen és egy-két más helyen a jelentések szerint kritikus a helyzet, a műtéteket leállították, és több osztályt be kellett zárni. A betegeket a régiók azon kórházaiba szállítják, ahol az orvosok nem kapcsolódtak be a tiltakozó akcióba. Több kórház a hét végén súlyos problémákkal számol, mert sok orvos nem hajlandó ügyeletekre.

Szlovákiában december elején orvoshiány alakult ki, mert szeptemberben a mintegy 6500 kórházi orvos egyharmada felmondott, és a felmondási idő november végén lejárt. A kormány hétfő este szükségállapot kihirdetéséről döntött, amely 16 kórházat érint. Ezekben a kórházakban a felmondást benyújtó orvosokat a törvény értelmében munkavégzésre kötelezték, de ennek ellenére több százan nem jelentek meg a munkahelyükön.

A béremelésen kívül az orvosok a kórházak részvénytársaságokká való átalakításának leállítását, néhány szakmai ágazati probléma megoldását - például a kórházak kedvezőbb finanszírozását, a személyi normatívák rendszerének bevezetését - követelik.