Őrizetben marad Timosenko volt ukrán kormányfő

Vágólapra másolva!
Julija Timosenkót egészségi állapota miatt akarta szabadlábra helyeztetni ügyvédje, de a bíróság elutasította a kérelmet. A volt ukrán miniszterelnököt hivatali hatalommal való visszaélésért hét év börtönre ítélték októberben, de már augusztus azóta őrizetben van. Timosenko október közepén súlyos hátfájásra kezdett panaszkodni, azóta fájdalomcsillapító injekciót kap.
Vágólapra másolva!

Olena Szitajlo bírónő december 13-ra tűzte ki a hivatali hatalommal való visszaélés vádjával hétévi börtönre ítélt volt kormányfő ítélete elleni fellebbezés érdemi tárgyalását, és egyúttal elutasította a védelem szabadlábra helyezési kérelmét.

Szerhij Vlaszenko, a volt ukrán kormányfő ügyvédje pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: védence továbbra sem kapja meg a kijevi Lukjanovszki fogdában a szükséges orvosi ellátást. "Egészségi állapota nem javult. Timosenkót nem gyógyítják, mert ez a fogdában nem lehetséges. Csak fájdalomcsillapító injekciókat kap" - mondta Vlaszenko.

Olekszandr Turcsinov, a Timosenko vezette Haza ellenzéki párt alelnöke szerint a volt kormányfő nem tud részt venni a 13-i tárgyaláson, ha továbbra sem részesül kezelésben.

Az augusztus 5. óta őrizetben lévő Timosenkót október 11-én hétévi börtönre ítélte a kijevi Pecserszki kerületi bíróság a 2009-es orosz-ukrán gázárszerződések miatt, amelyek a vád szerint közel 200 millió dollár értékű kárt okoztak Ukrajnának.

Timosenko fellebbezett az ítélet ellen, amelyet a politikai ellenlábasa, Viktor Janukovics elnök bosszújának tart. A volt kormányfő ellen több ügyben is büntetőeljárás folyik.