Hat egykori SS-tag után nyomoz egy német ügyészég. Az ügyész egy 1944-es mészárlással gyanúsítja őket, amelyben 642 ember vesztette életét. Az ügyész szerint egy közelmúltbéli ügy precedensként szolgálhat, és így elítélhetik az egykori német katonákat.

Hat egykori SS-tag után nyomoz a német ügyészség gyilkosság vagy gyilkosságban való részvétel vádjával - írja az AP hírügynökség. Andreas Brendel dortmundi ügyész a hírügynökségnek egy korábbi esettel indokolta a nyomozást, amelyben anélkül ítéltek el gyilkosságban való részvétel miatt egy egykori náci őrt, hogy bizonyítékot találtak volna a konkrét gyilkosságra. Az AP szerint ez volt az első eset arra, hogy valakit csak az alapján elítéljenek, hogy őrt állt egy haláltáborban.

A hat SS-tag, akik ellen nyomozást rendeltek el, az ügyész szerint 85 és 86 évesek, és egy 1944-ben történt mészárlással gyanúsítják őket. Az ügyész szerint a gyanúsítottak a francia Oradour-sur-Glane településen pár nappal a normandiai partraszállás előtt megöltek 642 embert úgy, hogy bezárták őket a pajtákba, majd rájuk gyújtottak az épületeket.

A gyanúsítottak közül ketten tagadják, hogy részesei lettek volna a mészárlásnak, négyen pedig nincsenek olyan egészségi állapotban, hogy vallomást tudjanak tenni. A hatóságok jelenleg azt próbálják meghatározni, hogy a gyanúsítottak milyen szerepet játszottak a mészárlásban. Közvetlen részvételre utaló bizonyítékokat  keresnek, illetve olyanokat is, amelyek azt bizonyítják, hogy az illetőknek tudomásuk volt a mészárlásról. Egyelőre azonban nem találtak se bizonyítékokat, se szemtanúkat.

A leégett francia falut soha nem építették újjá. Mementóként áll ugyanabban az állapotban, ahogy 66 évvel ezelőtt maguk mögött hagyták a németek. 1999-ben emlékközpontot emeltek itt, amelyben állandó kiállítás mutatja be a történteket.