Volt parlamenti képviselőjétől vonja meg az állampolgárságot Szlovákia

Vágólapra másolva!
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának volt parlamenti képviselője is felszólítást kapott a szlovák hatóságoktól, hogy adja le szlovák okmányait, miután a nyáron felvette a magyar állampolgárságot. Dolník Erzsébet 1998 és 2006 között volt parlamenti képviselő.
Vágólapra másolva!

Egy negyedik szlovákiai magyar, Dolník Erzsébet is felszólítást kapott a szlovák hatóságoktól személyi okmányai leadására, miután korábban nyíltan vállalta, hogy felvette a magyar állampolgárságot. Dolník Erzsébet az MTI tudósítójának elmondta, hogy ő is ugyanolyan felszólítást kapott okmányai leadására, mint Gubík László. (Gubík az első olyan szlovákiai magyar, aki nyilvánosságra hozta, hogy magyar állampolgársággal is rendelkezik, és kedden bejelentette: a lévai járási rendőrségtől levélben kapott felszólítást személyi okmányai leadására.) Dolník Erzsébet az MTI-vel közölte: nem kíván lemondani szlovák állampolgárságáról.

Dolník Erzsébet a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) politikusa volt, és 1998-2006 között parlamenti képviselőként is dolgozott. Idén októberben őt tüntették ki az MKP parlamenti képviselői által 1994-ben alapított Pro Probitate - A Helytállásért díjjal. A szlovák állam így most egykori parlamenti képviselőjétől akarja megvonni az állampolgárságot.

Szlovákiában a hatályos törvények szerint elveszti eredeti állampolgárságát az a szlovák állampolgár, aki egy másik országhoz kapcsolódó tartós életvitel, illetve más szoros kötődés nélkül felveszi annak állampolgárságát. A közelmúltban Gubík mellett két másik felvidéki magyar is hasonló hatósági intézkedésekkel kényszerült szembenézni: november 18-án Boldoghy Olivér révkomáromi színész-vállalkozótól vonta meg állampolgárságát a szlovák belügyminisztérium, miután nyáron felvette a magyar állampolgárságot. Múlt pénteken pedig a 99 éves rimaszombati Tamás Aladárné ügye vált ismertté, aki értesítést kapott a szlovák hatóságoktól, hogy a 2011-ben letett magyar állampolgársági esküje miatt neki is le kell adnia szlovák személyi okmányait.

Visszaköltözne Rimaszombatba a csaknem 100 éves asszony

Még gyenge, de megerősödése után vissza akar térni rimaszombati otthonába a csaknem százéves Tamás Aladárné, akit szlovák okmányainak a leadására szólítottak fel, miután felvette a magyar állampolgárságot. Az asszonyt a lánya múlt szombaton hozta Magyarországra, és jelenleg a saját lakásában ápolja.

Elmondta, hogy édesanyjuk a múlt pénteken kapta meg a hatóságoktól azt a levelet, amelyben felszólították, hogy adja le szlovák papírjait, de a hirtelen jött stressztől olyan rosszul lett, hogy azonnal lépni kellett. "Másnap értük mentem, azóta igyekszem a lehető legnagyobb nyugalmat biztosítani a mama számára" - mondta az asszony. Hozzátette: édesanyja injekciókat kap, hogy megnyugodjon, erősödjön, és amikor kicsit jobban van, rögtön azt kérdezi, mikor mehet vissza Rimaszombatba. Képtelen megérteni, hogyan fordulhatott elő, hogy tőle, aki a Monarchia idején magyar állampolgárként született, becsülettel végigdolgozott jó néhány évtizedet a csehszlovák, majd szlovák határokon belül, elveszik a szlovák állampolgárságát, csak azért, mert újra felvette a magyart.

"Gyakran felemlíti, hogy pedagógiai munkásságáért - életműdíjként - 2006-ban a Szlovák Köztársaság arany plakettjével tüntették ki, most mégis ez történhetett - közölte az idős tanítónő lánya.