Minden csapdából kibújik Obama legújabb mumusa

Vágólapra másolva!
Zűrös volt a magánélete, egyik mondatával agyonüti a másikat, és egyszer már meg is bukott a politikában. Sok gyenge pontja van Newt Gingrichnek, de most mégis ő tűnik a legesélyesebbnek arra, hogy Barack Obama kihívója legyen a jövő évi elnökválasztáson. De vajon mi a titka a veterán politikusnak, és milyen akadályok tornyosulnak még előtte?
Vágólapra másolva!

Newt Gingrich a ring közepén áll egy szál atlétában, és karját a magasba emelve diadalittasan elkiáltja magát. Ez ugyan csak karikatúra volt a Weekly Standard nevű hetilap két héttel ezelőtti számának címlapján, de valószínűleg olyan nagyon nem áll távol annak leírásától, ahogy az utóbbi napok legtöbbet emlegetett amerikai politikusa érzi magát. Gingrich tagja a jövő évi elnökválasztásra felsorakozott republikánus mezőnynek, és ugyan sokáig a futottak még kategóriában volt elkönyvelve, most minden felmérés szerint ő a legesélyesebb arra, hogy elnyerje a jelöltséget, és így ő legyen Barack Obama jelenlegi elnök kihívója a jövő novemberben esedékes választáson.

Gingrichnek persze ahhoz előbb még győzedelmeskednie kell a republikánus előválasztási versenyben, amely január elején kezdődik. Minden egyes államban külön fordulót tartanak, és a folyamat elhúzódhat egészen nyár elejéig, de ha egy induló már az első szavazásokon magabiztos fölényre tesz szert, a többi versenyző pedig feladja a meglehetősen drága kampányolást, akkor már hamarabb is eldőlhet a jelöltség sorsa.

Sokáig úgy nézett ki, hogy ezen a választáson Mitt Romney egykori massachusettsi kormányzó lesz a biztos befutó, miután ő építette ki a legnagyobb kampányszervezetet, és a felmérésekben is rendszerint az élen szerepelt. Romney ugyanakkor végig küzdött azzal, hogy a republikánus előválasztásokon különösen aktív szerepet játszó konzervatív keménymag mindig is gyanakvással tekintett rá. Zavarta őket az, hogy korábban több, számukra fontos kérdésben - abortusz, környezetvédelem, egészségügy - is liberális álláspontot képviselt, és csak akkor váltott konzervatívabb nézetekre, amikor a 2008-ban - sikertelenül - megpróbálkozott a republikánus elnökjelöltség megszerzésével.

Akik kihullottak

Romney így soha nem tudott igazán kimagasló fölényre szert tenni a felmérésekben, és mindig akadt egy-egy olyan rivális, aki veszélybe sodorta vezető pozícióját. Nyár közepén úgy tűnt, hogy esetleg Michele Bachmann képviselő lehet az, majd jött Rick Perry texasi kormányzó, utána pedig Herman Cain egykori vállalatvezető. Mindegyikük azzal az üzenettel kampányolt, hogy ők igazi konzervatívok, de Bachmann körül elfogyott a lelkesedés, Perry a vitákban nyújtott katasztrofális teljesítményével (egy alkalommal az egyik saját ötletéről feledkezett el) bukott el, Cain pedig az ellene megfogalmazott zaklatási és házasságtörési vádak, valamint néhány ügyetlenebb megszólalása után döntött úgy, hogy kiszáll a versenyből.

Forrás: AFP
Veszélyben Mitt Romney nyerő pozíciója

Romney azonban nem sokáig örülhetett ezeknek a fejleményeknek, november közepén ugyanis a többi meggyengült riválisnál jóval tapasztaltabb Newt Gingrich kezdett el erősödni a közvélemény-kutatások szerint. Gingrich a kilencvenes évek közepén vált országosan ismertté, amikor 1994-ben az ő vezetésével szereztek többséget a republikánusok az előtte hosszú időn át demokrata kézben lévő képviselőházban. Házelnökként kemény küzdelmeket folytatott Bill Clinton akkori demokrata elnökkel, összecsapásaik eredménye volt például az, hogy a törvényhozás által meg nem szavazott költségvetési rendeletek miatt többször leállt a kormányzati gépezet. Gingrich volt az egyik élharcosa a Clinton ellen a Monica Lewinsky-botrány miatt indult felelősségre vonási eljárásnak is, de aztán végül ő maga is kínos ügyek árnyékában volt kénytelen távozni a törvényhozásból. 1997-ben egy kongresszusi etikai vizsgálat során elmarasztalták támogatási pénzek helytelen felhasználása miatt, majd egy évvel később, pártja törvényhozási vereségét követően benyújtotta lemondását.

Gingrich ugyanakkor nem vonult teljesen a háttérbe, a saját maga által alapított cégek és intézetek, valamint könyvei és beszédei révén aktív részese volt a közéletnek az elmúlt egy évtizedben is. Voltak olyan vélemények a mostani kampányának elindításakor, hogy valójában ezzel is az a célja, hogy még tovább növelje ismertségét - és ezáltal jobban fogyjanak a könyvei és egyéb termékei -, most azonban láthatóan nagyon igyekszik azon, hogy megragadja a kínálkozó lehetőséget. Adományokat gyűjt ahhoz, hogy legyen biztos anyagi háttere egy esetlegesen elhúzódó jelölési harcra, intenzíven kampányol az első fordulók helyszínein, és egy interjúban már azt is kijelentette, a számokat tekintve nem kérdés, hogy "én leszek a jelölt".

Házasságok és tanácsok

Valóban nagyon kedvező képet mutatnak számára a felmérések. Kifejezetten jól áll például az első előválasztási helyszínen, Iowában (a Washington Post és az ABC News kutatása szerint 31 százalékon áll, míg Romney 18-on), de jól áll a következő fordulóknak helyet adó New Hampshire-ben (igaz, itt csak megközelíti Romney-t) és Dél-Karolinában is. Gingrich erősödése annak ellenére töretlen, hogy több nyilvánvaló gyenge pontja is van. Bár konzervatívnak vallja magát, ehhez az üzenethez nem igazán illik, hogy jelenleg harmadik feleségével él, akivel egyébként még előző házassága alatt kezdődött a viszonya, ráadásul épp akkor, amikor keményen támadta Bill Clintont a Lewinsky-ügy miatt. Azért is gyakran érik magánéleti jellegű támadások, mert első feleségétől állítólag akkor kezdeményezte a válást, amikor az asszony épp rákkezelés alatt állt (Gingrich ezt most vitatja, de korábban nem tagadta egyértelműen, és egy interjúban a feleség is megerősítette ezt a verziót).

Forrás: AFP
Bill Clinton és Newt Gingrich 1995-ben

Nemcsak magánügyei miatt kényszerült ugyanakkor többször is magyarázkodásra, hanem politikai kérdésekben is. Korábban például ő maga is javasolta a Barack Obama egészségügyi reformtervéhez hasonló változtatásokat, most azonban hevesen ellenzi az elnök reformját. Ellentmondásosan viszonyult a klímaváltozáshoz is, korábban ugyanis épp a republikánusok ősellenségével, a demokrata Nancy Pelosi képviselővel együtt szólított fel az éghajlatváltozás elleni küzdelemre, most azonban már hibának tartja ezt.

Legutóbb pedig az kavart körülötte nagyobb vihart, hogy kiderült, tanácsadó cége évekkel ezelőtt több mint másfél millió dollárt kapott a pénzügyi válság kialakulásában szerepet játszó állami hátterű hitelintézettől, a Freddie Mactől. Ez különösen kínos volt annak fényében, hogy Gingrich épp arról beszélt a mostani kampányban, hogy szerinte börtönbe kellene küldeni azokat a politikusokat, akiknek kapcsolatuk volt a céggel. A saját kötődésének nyilvánosságra kerülése után azt állította, hogy történészként adott tanácsot a Freddie Macnek, és hogy ő már akkor figyelmeztetett a hitelezési problémákra, a Bloomberg hírügynökség azonban kiderítette, hogy Gingrich valójában nagyon is védte a cég üzleti modelljét abban az időben, amikor tanácsadóként dolgozott nekik.

Régóta táncoló démonok

Ezek a visszás ügyek ugyanakkor nem tükröződnek a felmérésekben, amelyek Gingrich további erősödését mutatják. Politikai elemzések szerint ennek talán az lehet az oka, hogy a korábban elbukott republikánus indulókkal szemben Gingrichet már ismerik a szavazók, és tudják róla, hogy ellentmondásos figura. "Az ő démonjai az országos színpadon táncolnak két évtizede, mióta megjelent a törvényhozásban mint a '90-es évek közepén lezajlott republikánus forradalom hisztériára is hajlamos fenegyereke" - írta például a New York Times publicistája, Frank Bruni, aki szerint Gingrich már annyira régóta van jelen a közéletben, hogy megszilárdult a róla kialakult kép, és a választók elfogadják olyannak, amilyen.

Forrás: AFP
Gingrich és harmadik felesége, Callista

Az elnökválasztás szempontjából persze az a nagy kérdés, hogy vajon a republikánus kemény mag mellett a pártok mellett kevésbé elkötelezett szavazók is hajlandók-e felsorakozni Gingrich mögött. Eddig úgy tűnt, hogy Barack Obama stábja inkább Mitt Romney-tól tart, mert ellene indítottak személyre szabott támadásokat, míg Gingrichcsel kevésbé foglalkoztak. Mivel az már most látszik, hogy a kampány központi témája a gazdaság és a munkahelyteremtés lesz, így Obamáék feltehetően azzal számoltak, hogy veszélyesebb lehet számukra a vállalatvezetői múltjával büszkélkedő Romney, mint a politikai veterán Gingrich. Persze lehet, hogy elszámítják magukat, egy december 1-én közzétett Rasmussen-felmérés például már azt mutatta, hogy ugyan hibahatáron belül, de Gingrich támogatottsága (45 százalék) megelőzte Obamáét (43).