Ötszáz korbácsütésre ítéltek egy ausztrál férfit Szaúd-Arábiában

Vágólapra másolva!
A muzulmán vallású ausztrál férfi állítólag sértő kifejezésekkel illette Mohamed próféta követőit a mekkai zarándoklat alatt, ezért ötszáz korbácsütésre és egyévi börtönbüntetésre ítélték Szaúd-Arábiában. Az ausztrál külügyminisztérium már elkezdett lobbizni a büntetés elengedéséért.
Vágólapra másolva!

Istenkáromlásért 500 korbácsütésre és egyévi szabadságvesztésre ítéltek egy muzulmán vallású ausztrál férfit Szaúd-Arábiában - írja hivatalos ausztrál forrásokra hivatkozva a The Age című ausztrál lap.

Mansor Almaribe-ot november elején vették őrizetbe, mert állítólag sértő kifejezésekkel illette Mohamed próféta követőit, miközben a mekkai zarándoklatot, a háddzsot teljesítette - olvasható a portálon.

Az ausztrál külügyminisztérium tájékoztatása szerint a 45 éves férfi ügyében kedden hozott ítéletet egy szaúdi bíróság. A bíró a korbácsütések mellett a kezdetben előirányzott két év helyett egy év börtönbüntetést szabott ki a férfira.

A külügyminisztérium közleménye szerint Neil Hawkins, az ország szaúdi nagykövete már felvette a kapcsolatot a helyi hatóságokkal, hogy elérje a büntetés elengedését. "Az ausztrál kormány egyetemesen ellenzi a testi fenyítést mint büntetést" - olvasható a külügyi tárca által kiadott dokumentumban.

A melbourne-i napilap arról számolt be, hogy Almaribe-nak szívproblémái vannak és cukorbeteg. Fia, Jamal az újságnak elmondta, hogy apját akkor vitte el a vallási rendőrség, amikor épp egy csoportos imán vett részt. Hozzátette: félti az apja életét. "Ötszáz korbácsütés a hátára, miközben hátproblémái vannak... Még ötvenet sem biztos, hogy túlélne" - mondta.