Már több mint ötezer halálos áldozata van a szíriai felkelésnek

Vágólapra másolva!
Civilek, katonaszökevények és olyan katonák is vannak a szíriai erőszakhullám áldozatai között, akiket kivégeztek, mert nem voltak hajlandók civilekre lőni. Az áldozatok száma több mint ötezer. Franciaország ENSZ-nagykövete botrányosnak nevezte, hogy a világszervezet képtelen nyomást gyakorolni a szíriai hatóságokra.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg már több mint ötezer a szíriai erőszakcselekmények halálos áldozatainak száma - közölte hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosa a Biztonsági Tanácsban. Ez a szám ezerrel több, mint ahány áldozatról a főbiztos, Navi Pillay alig tíz nappal korábban beszámolt, ő akkor azt mondta, ezek között az áldozatok között civilek, katonaszökevények és olyan katonák vannak, akiket kivégeztek, mert nem voltak hajlandók civilekre lőni. Nincsenek köztük az ellenzékiek által lelőtt katonák és rendőrök.

A szíriai kormány szerint a hadsereg, a rendőrség és a biztonsági szolgálatok több mint 1100 tagját ölték meg a kilenc hónapja tartó erőszakhullámban. Ezenkívül a szíriai hatóságok több mint 14 ezer embert vettek őrizetbe, és 12 400 ember szökött külföldre az országból március óta - mondta a főbiztos. Szíria ENSZ-nagykövete visszautasította a számokat, szerinte Pillay nem volt "objektív és fair".

A BT-ben Pillay után Gérard Araud, Franciaország ENSZ-nagykövete szólalt fel. Kijelentette: a Biztonsági Tanács erkölcsileg felelős azért, ami most az arab országban történik. "Franciaország és más BT-tagok is úgy látják, botrányos, hogy a testület bizonyos tagországok ellenkezése, mások közömbössége miatt hallgat, és nem képes nyomást gyakorolni a szíriai hatóságokra" - mondta Araud arra utalva, hogy a BT mindeddig nem tudott elfogadni egy Damaszkuszt elítélő határozatot. A nagykövet szerint a szíriai helyzet rettenetes.

Mark Lyall Grant brit és Peter Wittig német nagykövet is kijelentette, hogy a BT most már nem hallgathat tovább, cselekednie kell. Rosemary DiCarlo, az Egyesült Államok nagykövethelyettese nagyon megrázónak nevezte Pillay beszámolóját. "Hihetetlen, hogy a BT nem szólalt meg az utóbbi hónapokban" - mondta.

A BT-ülés előtt Pillay az ENSZ-székhelyén találkozott Guido Westerwelle német külügyminiszterrel. Westerwelle a találkozó után az AFP szerint azt mondta: ideje, hogy az ENSZ végre elítélje a szíriai tüntetések vérbe fojtását, és hogy a nemzetközi közösség megtalálja a közös nyelvet Szíria ügyében.

Szíriában az erőszakhullám közepette helyhatósági választásokat is tartanak, és bár a hatóságok szerint a mostani szavazás szabadabb a korábbiakhoz képest, az ellenzék bojkottra és sztrájkra szólított fel. A BBC internetes oldalának beszámolója szerint a részvétel nagyon alacsony volt, a szíriai állami hírügynökség ugyanakkor arról tudósított, hogy az emberek özönlöttek a szavazófülkékbe.