Nyolc lövéssel végeztek ki egy korrupcióról cikkező mahacskalai újságírót

Vágólapra másolva!
Ismeretlen fegyveres lőtt agyon egy ismert mahacskalai újságírót, amikor az elhagyta újságjának szerkesztőségét a dél-oroszországi Dagesztán fővárosában. A megölt férfi arról volt ismert, hogy oknyomozó újságjával korrupciós ügyeket leplezett le. A gyilkossággal egy újságíró-szervezet szerint a kaukázusi sajtószabadság szenvedett el hatalmas csapást.
Vágólapra másolva!

Agyonlőttek egy, korrupció után nyomozó újságírót Oroszország déli részén, Dagesztánban - jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség. A férfi, Gadzsimurad Kamalov korábban saját lapot is alapított a helyi korrupciós ügyek felderítésére, halálát pedig "a sajtószabadságra mért halálos csapásnak" nevezte egy amerikai újságíró-szervezet.

A helyi hatóságok szerint Kamalovot akkor lőtték agyon, amikor csütörtök éjszaka elhagyta újságja szerkesztőségét a dagesztáni fővárosban, Mahacskala központjában - írja a RIA Novosztyi. A hírügynökség szerint nyomozók egy csoportja még délelőtt is a helyszínen volt, hogy adatokat gyűjtsön. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki és miért lőtt az újságíróra.

A Reuters szerint nyolc lövés is eltalálta az áldozatot, akit a kórházba szállítás közben nyilvánítottak halottnak. A halálhírre reagálva egy New York-i szervezet, a Committe to Protect Journalists (Bizottság az Újságírók Védelméért, CPJ) közölte, hogy Kamalov lapjának korrupció után nyomozó újságíróit rendszeresen érték atrocitások a munkájuk miatt. "Gadzsimurad Kamalov halála hatalmas veszteség az észak-kaukázusi független újságírás számára" - áll a szervezet közleményében.

A CPJ szerint Dagesztán az egyik legveszélyesebb hely a világon újságírók számára. A többségében muszlim orosz tagköztársaságban nem ritkák az erőszakos bűncselekmények, és állandó a konfliktus az iszlamista felkelők és a hatóságok között: a RIA Novosztyi szerint 2010-ben itt követték el az oroszországi terrorcselekmények 50 százalékát. A konfliktus részben a szomszédos Csecsenföld szeparatista harcaiban gyökerezik, részben az üzleti és politikai riválisok harcára vezethető vissza.

Oroszországban 2000 óta 19 olyan újságírót öltek meg, akiknek az ügyét azóta sem sikerült megoldani. Oroszország a világ országai között nyolcadik helyen álla CPJ "Büntetlenségi Indexén", amely azt mutatja, hogy mennyi újságírót ölnek meg hathatós kormányzati válaszlépés nélkül.