Új sztrádával kötötték össze Temesvárt Araddal

Vágólapra másolva!
Szombaton átadták a dél-erdélyi autópálya első szakaszát, amely összesen 264 millió euróba került.
Vágólapra másolva!

Egy Dacia Duster volánja mögött Emil Boc román miniszterelnök nyitotta meg a dél-erdélyi - Temesvárt és Aradot összekötő - autópálya első, harminchárom kilométeres szakaszát szombaton.

A román kormányfő a gépkocsi műszerfalára helyezett pohár vízzel próbálta ellenőrizni, vannak-e komolyabb hibái az aszfaltburkolatnak, de a szakasz végigautózása után elégedetten szólt a pálya minőségéről. A kormányfő tréfásan azt is megjegyezte, "szerencse hogy még avatunk autópályákat, így néha én is vezethetek".

A harminchárom kilométeres pályaszakasz mellett az autópályának megfelelő aradi körgyűrű 12,25 kilométeres szakaszát is átadták a forgalomnak. Ezen egyelőre csak egy sávban zajlik mindkét irányban a forgalom, s 60 kilométer/ órás sebességkorlátozás van érvényben, az autópályán pillanatnyilag 100 kilométer/óra a megengedett sebesség. Azért volt szükséges a sebesség korlátozására, mert az út mentén még folyik a munka.

A sztrádaszakaszt a spanyol JV FCC Construccion és az olasz Astaldi SpA alkotta conzorcium építette, a munkát 2009 januárjában kezdték. A román kormány által közölt decemberi adatok szerint az útépítés 264 millió euróba (több mint 74 milliárd forint) került. Az építkezés költségeit az Európai Unió kohéziós alapjából, az Európai Fejlesztési Bank által nyújtott hitelből és a román költségvetésből biztosították. A felavatott pályarész a nagylaki határátkelőtől Aradon, Temesváron, Déván és Nagyszebenen át vezető dél-erdélyi autópálya első megnyitott szakasza.