A brit kormány felkészül a "rémálom-forgatókönyvre" és az evakuálásra

A brit uralkodói család
Vágólapra másolva!
Azt dolgozza ki a kabinet, hogyan tudja hazahozni a Spanyolországban vagy Portugáliában élő briteket, ha a két ország bankrendszere összeomlik.
Vágólapra másolva!

A Spanyolországban és Portugáliában élő britek evakuálásának tervein dolgozik a brit kormány arra az esetre, ha ezeknek az országoknak a bankrendszere összeomlik, és a helyi brit lakosság nem jut hozzá megtakarításaihoz - írta minisztériumi forrásokat idézve a The Sunday Times.

A tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap értesülései szerint a brit külügyminisztérium és a pénzügyminisztérium készülő evakuálási vésztervei "e két legsebezhetőbb" euróövezeti tagállamra összpontosítanak.

Spanyolországban csaknem egymillió, Portugáliában hozzávetőleg 50 ezer brit él; zömük nyugdíjas.

Hadihajókat is küldhetnek a brit állampolgárokért

A lapértesülés szerint a brit külügyminisztériumot az a lehetőség aggasztja, hogy a két országban élő britek nem tudnak hazatérni, ha nem jutnak hozzá a helyi bankokban lévő pénzükhöz, és esetleg otthonukat is elveszthetik, ha a bankok azonnali beszedést rendelnek el az ingatlanokra felvett jelzáloghitelekre.

A The Sunday Times forrásai szerint a brit külügyminisztérium által felvázolt "rémálom-forgatókönyv" azzal számol, hogy "földönfutóvá lett britek ezrei" kénytelenek repülőtereken aludni, miután pénz nélkül nem tudnak hazatérni.

A lap szerint a vésztervek között szerepel repülőgépek, buszok és hajók kiküldése a britek hazaszállítására. A brit külügyminisztérium emellett "kisebb kölcsönök" nyújtásának lehetőségét is vizsgálja az érintett országokban rekedt britek számára, a pénzügyminisztérium pedig arra próbálná rávenni a spanyol és portugál kormányt, hogy utasítsák a helyi bankokat a britek megtakarításainak hozzáférhetővé tételére, biztosítandó, hogy a helyi brit lakosság "legalább élelmiszert és más alapvető árucikkeket tudjon vásárolni".

A The Sunday Timesnak egy magas beosztású brit külügyminisztériumi tisztviselő azt mondta, hogy e tervek "a legrosszabb forgatókönyv" bekövetkeztének esetére készülnek, és a minisztérium korábbi tömeges evakuálások tapasztalatait is felhasználja. A libanoni Hezbollah és Izrael 2006-os háborújának idején például Nagy-Britannia hadihajókat küldött a Libanonban élő britek kimenekítésére.

A brit pénzügyminisztérium megerősítette a lapnak, hogy készülnek tervek a britek megsegítésére euróövezeti bankok összeomlása esetére, de a tárca részleteket nem közölt.

Készülnek

Nagy-Britannia mintha nem bízná a véletlenre a dolgot. Néhány hete a pénzügyi felügyelet elnöke a legnagyobb brit bankok vezetőivel találkozott, és felkérte őket, hogy dolgozzák ki saját akciótervüket az eurózóna szétesése esetére. A brit kormányfő volt az egyetlen a másfél hete véget ért EU- és eurózónacsúcson, aki mereven elutasította az uniós alapszerződés átírását.