Dúsgazdag német vállalkozó pénzéből reklámozták a német elnök interjúkötetét

Vágólapra másolva!
A Bild című német napilap információi szerint a jelenlegi német elnök egyik gazdag vállalkozó barátja negyvenezer eurót költött Christian Wulff interjúkötetének reklámozására a 2007-es alsó-szászországi választási kampányban. Az elnök azt állítja, nem tudott erről. A német elnöknek rövid időn belül már harmadszor kell magyarázkodnia vállalkozói kapcsolatrendszere miatt.
Vágólapra másolva!

Újabb kétes ügy került elő a német államfő múltjából: a Bild című lap keddi beszámolója szerint egy dúsgazdag vállalkozó több mint 40 ezer eurót költött Christian Wulff életrajzi jellegű interjúkötetének reklámozására Alsó-Szászországban 2007-ben, a tartományi választási kampány idején. A politikus akkor a kereszténydemokrata CDU listavezetője volt a tartományban.

A Bild szerint Christian Wulff nem tudott arról, hogy a baráti vállalkozó - Carsten Maschmeyer - fizette a hirdetéseket. Berlini politikai megfigyelők szerint ezt el lehet hinni, de nem feltétlenül muszáj, és az ügyben ugyan valószínűleg nincsen jogszerűtlen elem, mégis felvet kérdéseket a pártfinanszírozással kapcsolatban.

Christian Wulff vállalkozókkal kialakított kapcsolatrendszere az utóbbi héten a német közélet leggyakrabban tárgyalt témája lett. Az államfő védekezésre, magyarázkodásra kényszerült egy félmillió eurós kölcsön és gazdag barátok villáiban töltött nyaralásai miatt.