Az ENSZ BT összehívását kezdeményezi a szíriai ellenzék

2011.12.21. 20:52

Hétfő óta kétszázötven embert öltek meg Szíriában - állítja a szíriai ellenzék, amely az újabb erőszakhullám miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását sürgeti. Az egyik emberi jogi szervezet szerint egy falu teljes lakosságát végezték ki a kormány katonái. A Fehér Ház szerdán közleményben szólította fel távozásra Bassár el-Aszad szíriai elnököt.

Szíriában katonák körülvették és lelőtték egy egész falu lakosságát - jelentette szemtanúk beszámolóira hivatkozva szerdán egy jogvédő szervezet. A török határ közelében fekvő térséget szombat óta támadta a hadsereg. Kfar Ovaid hegyi falu lakói a letartóztatástól való félelmükben elmenekültek otthonukból, de a katonaság kedden beszorította őket egy völgybe, és tankokat, rakétákat és nehéz géppuskákat is bevetve vérengzést rendezett - állította egy túlélő az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH). A támadásban mintegy 110 ember vesztette életét.

Ugyanebben a térségben a hét elején 60-70 szökött katonát lőttek le. Az emberi jogi aktivisták szerint azonban a falu lakosai között nem voltak katonaszökevények. A hadsereg bomlása miatt az utóbbi hetekben egyre gyakrabban vannak összecsapások a belbiztonsági erők és a dezertőrök között. Az OSDH szerint a kormány azért szánta el magát az ilyen brutális leszámolásra, hogy a külföldi megfigyelők megérkezte előtt megtörje az ellenállást.

A Fehér Ház szerdán távozásra szólította fel a  Bassár el-Aszad szíriai elnököt, aki szerinte nem érdemli meg, hogy irányítsa a közel-keleti országot. Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője közleményében úgy fogalmazott, hogy a kormány elvesztette hitelességét, és "vérlázítóan semmibe vette" az erőszak befejezésére tett ígéretét. Washingtont mélységesen aggasztják a szíriai nép elleni kormányzati erőszakról érkező hírek. Szemtanúk szerint két nap alatt több mint 250 embert öltek meg a héten. Ennek hatására az ellenzéki csoportosulások nagy részét képviselő Szíriai Nemzeti Tanács az ENSZ Biztonsági Tanácsa és az Arab Liga rendkívüli ülésének összehívását sürgeti -  írja a BBC csatorna online oldala.

Aszad a héten írta alá azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy életbe lépjen az Arab Liga válságterve, és, hogy a szervezet megfigyelőket küldjön Szíriába. A Fehér Ház figyelmeztette Damaszkuszt, hogy a nemzetközi közösség további lépéseket tesz, ha a kezdeményezést nem ültetik át a valóságba.

"Mindössze két nap telt el azóta, hogy Aszad kormánya jelezte, aláírja az Arab Liga kezdeményezését, de már botrányos módon megsértette az erőszak befejezésére és a lakott területekről való csapatkivonásra tett ígéretét" - állította Carney. "Itt az ideje, hogy véget vessenek a szenvedésnek és a gyilkosságoknak. Itt az ideje, hogy azonnal és hiánytalanul eleget tegyenek az arab terv feltételeinek, köztük a biztonsági erők visszavonásának, a politikai foglyok elengedésének és az ország korlátozás nélküli megnyitásának a megfigyelők és a nemzetközi média számára" - tette hozzá.

A szíriai kormány szerint az ellenzék szabotálni akarja az Arab Liga megfigyelői misszióját, amely csütörtökön kezdődik. "Mióta Szíria aláírta a jegyzéket, folyamatosan azon dolgozik, hogy megkönnyítse az Arab Liga missziójának dolgát a válság valós arcának megismerésében" - mondta Dzsihád Makdisz külügyi szóvivő.

A március közepe óta tartó megmozdulásokban az ENSZ adatai szerint több mint ötezren vesztették életüket.

KAPCSOLÓDÓ CIKK