Vágólapra másolva!
Öngyilkos merényleteket követtek el pénteken Damaszkuszban a szíriai biztonsági szolgálatok két épülete előtt - közölte az ország külügyminiszter-helyettese. A támadás egy nappal az után történt, hogy megérkeztek az országba az Arab Liga megfigyelői. Ellenzékiek szerint a kormány rendezte meg a támadást. Legalább harmincan meghaltak, főleg civilek, de katonák is, és közel százan megsebesültek.
Vágólapra másolva!

Két robbanás rázta meg péntek délelőtt a szíriai főváros, Damaszkusz nyugati részét - írja a BBC közszolgálati csatorna online oldala. A szíriai állami televízió híradása szerint terrortámadásról van szó, ellenzéki aktivisták azonban arról beszélnek, hogy maga a kormány rendezte meg a őket, hogy azt a látszatot keltse az országba érkezett külföldi megfigyelők előtt: különböző fegyveres csoportok szervezkednek a fővárosban.

Később kiderült, hogy öngyilkos merényletekről van szó. A támadásban legalább 30 ember meghalt, főleg civilek, de katonák is, valamint mintegy százan megsebesültek - közölte az ország külügyminiszter-helyettese. Az állami biztonsági szolgálatoknak a Kfar-Szusza negyedben található épületét és ugyanebben a negyedben egy másik biztonsági szolgálat egy létesítményét érte támadás körülbelül egyperces különbséggel. Mindkét merénylő a maga vezette gépkocsit robbantotta fel. A robbanások után a helyszínen géppisztolyok ropogása hallatszott.

Csütörtökön érkezett meg Szíriába az Arab Liga megfigyelőinek első csoportja: a 12 fős csoportot a következő napokban újabbak követik majd. Az év végéig ötszázra akarják növelni a megfigyelők számát. Feladatuk lesz, hogy ellenőrizzék a liga válságtervének végrehajtását. Szíria azt vállalta, hogy kivonja katonáit a forrongó településekről, leállítja az erőszakos elnyomást, szabadon engedi a politikai foglyokat, és párbeszédet kezd az ellenzékkel. Az előkészítők érkezéséről a hivatalos média nem tájékoztatott; a csoport azonnal egy megbeszélésre utazott a szállodából.

A szíriai ellenzék a napokban jelentette be, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását kezdeményezi amiatt, hogy hétfő óta több mint 250 embert öltek meg az országban. Az Egyesült Államok szerdán közleményben szólította fel távozásra Bassár el-Aszad szíriai elnököt.

A szíriai helyzetről szóló összes [origo]-s cikket itt olvashatja.