Meghalt egy madárinfluenzával fertőzött beteg Kínában

Vágólapra másolva!
A hongkongi hatóságok három hétre betiltották az élő csirkék eladását és behozatalát külföldről, miután a múlt héten a H5N1-vírust mutatták ki egy piacon vásárolt bontott csirkében. Több mint egy évvel az utolsó - emberen diagnosztizált - fertőzés után szombaton a vírus miatt meghalt egy kínai férfi.
Vágólapra másolva!

Tizennyolc hónappal az utolsó madárinfluenzás beteg diagnosztizálása után, szombaton belehalt a vírus okozta fertőzésbe egy férfi a Kína déli részén fekvő Shenzen városában - írja a BBC csatorna online oldala. Az elsődleges orvosi tesztek szerint a 39 éves férfit tüdőgyulladással szállították kórházba még december 21-én. A férfi nem került kapcsolatba baromfival, és nem is utazott sehová a betegsége előtt - közölte a kínai egészségügyi minisztérium.

Egy piacon vásárolt, levágott csirkénél mutatták ki a H5N1 vírust, a hongkongi hatóságok már figyelmeztetést is kiadtak, és 17 ezer csirkét zártak karanténba. Három hétig betiltották az élő csirkék importját és eladását. Egyelőre nem tisztázott, hogy a csirkék egy helyi gazdától származnak-e, vagy külföldről. Három madár bizonyítottan azért pusztult el, mert a H5N1 vírustörzzsel volt fertőzött.

Holland és amerikai tudósok a múlt héten közölték, hogy felfedezték a vírus mutálódásának módját, amellyel az sokkal könnyebben terjed emberek és más emlősök között. Az amerikai kormány arra kérte a tudósokat, hogy ne hozzák nyilvánosságra a kutatás minden részletét, mivel az információkat akár biológiai fegyverek létrehozására is felhasználhatják.

2010 novemberében egy 59 éves nőnél fedezték fel a madárinfluenza tüneteit, a nő akkor túlélte a fertőzést. A WHO adatai szerint a madárinfluenzába 331-en haltak bele 2003 óta.