Egy kisbuszba csapódott egy teherszállító repülőgép Ghána fővárosában, Accrában, miután túlfutott a kifutópályán. A Reuters hírügynökség szemtanúkra és egy repülésirányítóra hivatkozva azt írja, hogy legkevesebb tízen meghaltak, de hivatalos megerősítés az áldozatokról egyelőre nincs. A helyszínen jelenleg is mentő- és rendőrautók sorakoznak.
A repülőgép az Allied Air nigériai légitársaság Boeing 727-es típusú, Lagosból érkező gépe volt, amely a Kotoka nemzetközi repülőtérre próbált meg leszállni. Azonban túlfutott a kifutópályán, átszakította a reptér kerítését, majd a légikikötő közelében lévő El Wak stadionnál egy főúton közlekedő, utasokkal teli kisbuszba csapódott. A ghánai tűzoltóság szóvivője szerint a gép becsapódása következtében a busz összes utasa szörnyethalt, de a gép személyzetének nem esett baja.
A helyi tévé tudósítása szerint a repülőgép keresztbe fordulva állt meg az úton, orr-része és szárnyai erősen megrongálódtak, míg a farokrész leszakadt a gép törzséről. A helyszínre mentőkocsik érkeztek, s a körzetet a ghánai rendőrség lezárta. A CNN hírtelevízió szerint a baleset idején Accrában zuhogott az eső. A ghánai légügyi hatóságok azt gyanítják, hogy a baleset a fékrendszer meghibásodása miatt történhetett.