Rendőrkocsi felgyújtásával köszöntötték az új évet az anarchista orosz művészek

Vágólapra másolva!
Télapó-ruhában gyújtottak fel egy rendőrőrs udvarán álló rabszállító teherautót a radikális orosz művészcsoport, a Vojna aktivistái szilveszter éjjel. A csoport az orosz politikai foglyoknak akart boldog új évet kívánni a gyújtogatással, amelyről videót is készítettek. A rabszállító teljesen kiégett, a gyújtogatókat a rendőrség nem tudta elkapni.
Vágólapra másolva!

Egy rendőrségi rabszállító felgyújtásával köszöntötte az újévet a Vojna (Háború) nevű radikális orosz művészcsoport, hogy így tiltakozzon az orosz politikai foglyok bebörtönzése ellen. Az aktivisták december 31-én éjfél előtt másztak be egy szentpétervári rendőrőrs udvarára, ahol Molotov-koktélokkal lobbantották lángra a hatalmas rendőrségi járművet, anélkül, hogy bárki leleplezte volna őket.

A Vojna csoport korábban is többször tartott rendőrellenes akciókat, egyszer rendőrautók felborogatása miatt vezetőik három hónapig börtönben ültek, az orosz hatóságok pedig azzal vádolták őket, hogy gyűlöletből uszítanak egy társadalmi csoport (a rendőrök) ellen. A radikális, anarchista csoport nem is rejti véka alá, hogy a rendőröket "vérfarkasoknak" tartja, akik meg akarják semmisíteni az ország szabadságát - erről a Vojna [origo]-nak adott interjújában is olvashat.

Egyik akciójuk során egy 65 méter hosszú péniszt festettek egy éjszaka felemelkedő szentpétervári csapóhídra, amely felnyitott állapotban az orosz titkosszolgálat helyi központjára néz. Az orosz rendszert és a rendőröket ostorozó, erőszakos eszközöktől sem visszariadó aktivisták két vezetőjét korábban a világhírű graffitiművész, Banksy hozta ki a börtönből, amikor kifizette értük a 4 millió forintnak megfelelő óvadékot.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=80QdRnnJS4k4L95MÍgy gyújtották fel a rabszállítót

A csoport újévi akciója összefügg azzal, hogy vezetőiket tavaly novemberben ismét őrizetbe vették, jelenleg pedig nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellenük. A mostani akciót az [origo]-nak küldött közleményük szerint az a Leonyid Nyikolajev vezette, akit december elején elfogtak a rendőrök, de állítása szerint megszökött. Nyikolajev állítólag télapóruhába öltözve vezette társait a rendőrőrsre, hogy felgyújtsák a rabszállítót, az esetről készült videón azonban egy hétköznapi ruhába öltözött férfi helyezi el az égő Molotov-koktélokat a jármű kertekei alatt.

A "Rendőrök autodaféja" névre keresztelt akciót Alekszej Plucer-Szarno, a csoport egyik vezetője azzal magyarázta, hogy így akartak újévi ajándékot adni Oroszország minden politikai foglyának. "Pusztítsunk el minden börtönt! Szabadságot a politikai foglyoknak! A szövetségiek (rendőrök) nem basznak meg minket, mi basszuk meg a szövetségieket! Boldog új évet, elvtársak" - állt az akciót kommentáló írásának végén.