Halálos ítéletet kért a vád Hoszni Mubarakra

Vágólapra másolva!
Az ügyészek a volt egyiptomi államfő mellett volt biztonsági főnökére és hat rendőri vezetőre kértek halálbüntetést. Azzal vádolják őket, hogy a karhatalom emberei az ő utasításukra lőttek tavaly a Mubarak rendszere ellen tüntetőkre. A népfelkelésben nyolcszázan haltak meg.
Vágólapra másolva!

Halálos ítéletet kért csütörtökön az ügyész Hoszni Mubarakra a volt egyiptomi elnök perében.

Mubarak büntetőpere augusztus 3-án kezdődött Egyiptomban, a Kairó külvárosában lévő rendőrakadémián. A 83 éves volt államfőt Sarm es-Sejkből, egy szanatóriumból szállították a tárgyalásra, a bírósági terembe hordágyon tolták be.

A volt államfőt korrupcióval vádolják, és azzal, hogy a karhatalom az ő utasítására lőtt a kormányellenes tüntetők közé. A január-februári egyiptomi népfelkelésben több mint 800 ember vesztette életét. A volt elnök a tárgyaláson tagadta az ellene felhozott vádakat, csakúgy, mint két fia, Alaa és Dzsamál, akiket korrupcióval vádolnak.

Az idő múlásával mind több megfigyelő vélte úgy, hogy a Mubarak bukásával hatalomra került katonai tanácsnak nem áll érdekében az egykori "katonabajtárs" elítélése, ezért húzódik a tárgyalás. Mubarak ugyanis valamikor a légierő tisztje volt.

Az ötfős ügyészi csapat azonban most mégis lépett. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint a vád halálbüntetést kért Mubarakra, illetve biztonsági főnökére és további hat magas rangú rendőrségi vezetőre.