Letartóztatták Törökország egykor leghatalmasabb tábornokát, akit egy korábbi összeesküvésben való részvétellel vádolnak. A hadsereg korábbi vezetője a gyanú szerint 2003-ban meg akarta dönteni a kormányt. Ilker Basburg tábornok tagadja a vádakat.

Őrizetbe vették a török hatóságok az ország hadseregének korábbi vezetőjét, Ilker Basburg tábornokot, akit egy állítólagos puccskísérletben való részvétellel gyanúsítanak. A gyanú szerint a tábornoknak köze volt egy 2003-as összeesküvéshez, amely meg akarta dönteni a kormányt. Az "Ergenekon-összeesküvés" néven ismert ügy miatt már több mint 400 gyanúsított ellen folyik bírósági eljárás - írja a BBC.

Basburg tábornok tagadja az ellene felhozott vádakat. A 2010-ben visszavonult tiszt szerint "tragikomikus", hogy egy ilyen hatalmas hadsereg vezetőjét azzal vádolják, hogy egy terrorista csoportot irányított. "Hogyan szervezhettem volna összeesküvést a kormány ellen, amely kinevezett? Ha azt gondolták, hogy részese voltam egy ilyen összeesküvésnek, miért nem távolítottak el a tisztségemből?" - kérdezte a tábornok az őt faggató újságírókat a börtönbe menet.

Az ügyészség szerint a 2003-as összeesküvést egy keményvonalas nacionalista csoport szervezte a hadsereggel együtt, hogy megbuktassák Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök kormányát. Ezen az állítólagos összeesküvésen kívül számos egyéb vád is létezik, amely világi csoportokat gyanúsít a mérsékelt iszlamista kormány elleni szervezkedéssel. Erdogan iszlamista kormánypártja és a hadsereg több mint két éve folytat nyilatkozatháborút az állítólagos összeesküvések miatt.

Törökországban a hadsereg régóta tekinti magát a világi alkotmány védelmezőjének a vallásos hatalommal szemben, 1960 és 1980 között összesen három puccsot vitt végbe. A világi ellenzék ugyanakkor azzal vádolja a kormányt, hogy vetélytársait és ellenlábasait akarja eltenni láb alól koholt vádakkal. A török hadsereg a NATO második legnagyobb hadserege az USA után, Basburg tábornok a hadsereg legmagasabb rangú tisztje, akit az állítólagos összeesküvés ügyében letartóztattak.