Négy párt alakít kormánykoalíciót Szlovéniában

Vágólapra másolva!
Zoran Jankovic ljubljanai polgármester, a december 4-i szlovéniai előre hozott parlamenti választás győztese szombaton bejelentette, hogy három párttal megegyezett a kormánykoalíció létrehozásáról. A szlovén képviselők január 11-én döntenek az új miniszterelnökről.
Vágólapra másolva!

A Zoran Jankovic által vezetett Pozitív Szlovénia három partnere az új kormánykoalícióban a választásokon vesztes Borut Pahor pártja, a Szociáldemokrata Párt, Gregor Virant jobbközép Polgári Listája és a Szlovén Nyugdíjasok Demokrata Pártja (DESUS) lenne. "A parlamenti frakcióvezetők elvben elfogadták a koalíció megalakításával kapcsolatos javaslatainkat" - jelentette ki Jankovic újságíróknak a három párt képviselőivel tartott találkozó után.

A kormányfőjelölt szerint egyes kérdések továbbra is nyitottak, ezért a javaslatokra vonatkozó végső döntést (a koalíciós megállapodást) a pártok vezetőinek kell meghozniuk, ők a következő napokban ülnek össze. Danilo Türk szlovén elnök egy hónappal a választások után, január 5-én kérte fel a balközép ljubljanai polgármestert a kormányalakításra.

A Jankovic által alapított új párt, a Pozitív Szlovénia, amely a választások előtt két hónappal alakult, szerezte meg decemberben a legtöbb képviselői helyet (28) a 90 fős törvényhozásban. A három másik párttal együtt a koalíciónak 52 fővel többsége lesz a parlamentben (szociáldemokraták: 10, Polgári Lista: 8, Szlovén Nyugdíjasok Demokrata Pártja: 6). A többséget támogathatja a magyar, illetve az olasz kisebbség képviselője is. Ők hagyományosan a kormány mellett szavaznak.

A szlovén alkotmány szerint a parlamentnek a január 11-ére tervezett ülésen kell döntenie a miniszterelnökről. Ha a képviselők támogatják Jankovicot, tizenöt napja lesz a kormányalakításra, amelyet a parlamentnek szintén jóvá kell majd hagynia.