Külföldi összeesküvést sejt a szíriai tiltakozások hátterében Aszad elnök

Vágólapra másolva!
Bassár el-Aszad szíriai elnök szerint külföldi összeesküvők próbálják meggyengíteni Szíriát. Az ENSZ szerint több mint ötezer civilt öltek meg az országban a tavaly március óta tartó tüntetések kezdete óta.
Vágólapra másolva!

Regionális és nemzetközi szintekről is megpróbálják destabilizálni Szíriát, ez "mindenki számára világos" - mondta Bassár el-Aszad szíriai elnök, miután több hónapos szünet után ismét felszólalt a nyilvánosság előtt a BBC tudósítása szerint.

A damaszkuszi egyetemen tartott beszédében Aszad kijelentette, hogy nem utasították a biztonsági erőket arra, hogy tüzet nyissanak a tüntetőkre. Beszélt arról is, hogy nem hajlandó lemondani, továbbra is élvezi a nép támogatását. Üdvözölte ugyanakkor a kormány kibővítésének gondolatát, hogy az "minden politikai erőt" magában foglaljon. Az elnök úgy véli, hogy márciusban népszavazást lehet tartani egy új alkotmányról.

Beszédében kritikával illette az arab országokat is, mert nem álltak ki Szíria mellett, amikor fokozták az ellene bevezetett szankciókat. Mint fogalmazott, az arab országok, amelyek szembehelyezkedtek Szíriával, külső nyomás alatt állnak, mely aláássa szuverenitásukat.

Az ENSZ a múlt hónapban azt közölte, hogy több mint ötezer civilt öltek meg a tavaly márciusban kezdődött tüntetések óta. Az pedig, hogy az elnök fellép a tüntetők ellen, nemzetközi elítéléshez és szankciókhoz vezetett.

Az Arab Liga 165 megfigyelője tavaly december óta az országban tartózkodik. Azt ellenőrzik, hogy betartja-e ígéretét az elnök. Aszad ugyanis elfogadta a liga tervét, amelyben az szerepelt, hogy Damaszkusz felhagy az erőszakkal, kivonja a hadsereget a lakott területekről, kiszabadítja a politikai foglyokat, és beengedi az országba a külföldi újságírókat és emberjogi szervezeteket. Az ellenzék bírálja az Arab Liga megfigyelői misszióját, amellyel a kormány szerinte csak időt nyer.