Alkotmányt sértettek a moldovai elnökválasztáson

Vágólapra másolva!
A képviselők felmutatták a kameráknak a szavazólapokat, ezzel megsértették a szavazás titkosságának.
Vágólapra másolva!

A moldovai alkotmánybíróság csütörtökön érvénytelenítette a törvényhozásban - még decemberben - lezajlott államfőválasztás első fordulóját.
A csütörtöki döntés indoklása értelmében a tavaly december 16-án tartott titkos szavazás során a képviselők a kamerák felé mutatták a kitöltött szavazócédulákat, és ezzel alkotmánysértést követtek el, ezért az alkotmánybírák elrendelték a forduló megismétlését. Ennek következtében a január 15-re kitűzött második fordulót nem tartják meg.

A volt szovjet tagköztársaságban a parlament nem tud úrra lenni a két és fél éve húzódó belpolitikai válságon, a képviselők képtelenek megválasztani az új államfőt.

A 101 tagú egykamarás parlamentben 61 szavazatra lenne szükség az államfő megválasztásához, a kormányzó hárompárti Szövetség az Európai Integrációért koalíció viszont csak 59 mandátummal rendelkezik.