Nem indul az elnökválasztáson az egyiptomi tüntetők arcává vált Baradei

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség korábbi elnöke így tiltakozik az ellen, hogy a katonai tanács úgy kormányoz, mintha nem lett volna forradalom Egyiptomban.
Vágólapra másolva!

Mohamed Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) korábbi elnöke bejelentette, hogy nem indul az idei egyiptomi elnökválasztásokon - írja internetes oldalán a BBC.

A Nobel-díjas egyiptomi politikus azzal indokolta döntését, hogy a katonai tanács úgy kormányoz, mintha nem lett volna forradalom Egyiptomban. Miután elűzték Hoszni Mubarakot, aki harminc éven át volt Egyiptom elnöke, a kormányzást a katonai tanács vette át. Az egyiptomi elnökválasztást várhatóan az év közepén tartják majd meg.

A BBC arab tudósítója szerint Baradei ellen még az előtt lejárató kampány indult, hogy bejelentette volna, hogy jelölteti magát az elnöki posztra. Baradei közleményében azokat a fiatalokat dicsérte, akik részt vettek a Mubarak elleni felkelésben tavaly februárban.

Mohamed Baradei tavaly három nap alatt lett a rendőrökkel többször összecsapó egyiptomi kormányellenes tüntetők arca, az egyiptomi rezsimet vezető Hoszni Mubarak elnök egyik legfenyegetőbb ellenfele. Baradei az elmúlt 15 év számos kemény nemzetközi konfliktusának elsimításában részt vett, szembeszállt Iránnal és az Egyesült Államokkal is.