Könnygázzal oszlattak a bukaresti rendőrök

Vágólapra másolva!
Legkevesebb kilencen megsérültek, köztük egy rendőr, miután szombaton összecsapások kezdődtek a bukaresti rendőrök és a kormány takarékossági intézkedései ellen tiltakozók között. A rendőrök könnygázt is bevetettek, a tüntetők kövekkel dobálták őket.
Vágólapra másolva!

Könnygázt is bevetve csapott össze a román rohamrendőrség Bukarestben azokkal a tüntetőkkel, akik a román kormány takarékossági intézkedései ellen tüntettek - írja a BBC. Legkevesebb kilenc ember, köztük egy rendőr megsérült. A tüntetők a BBC tudósítója szerint Traian Basescu államfő lemondását és előrehozott választások kiírását követelik.

A tüntetések már három napja folynak, az összecsapások azonban szombaton kezdődtek, amikor a tüntetők a bukaresti Egyetem térre masíroztak, és kövekkel dobálták a rendőröket, akik válaszul könnygázt vetettek be. A sérültek között van egy helyi újságíró is, harminc embert pedig őrizetbe vettek.

A tüntetéseket az egészségügyi miniszterhelyettes keddi lemondása váltotta ki, aki ezzel az egészségügyi reformok ellen tiltakozott, a tüntetők pedig szolidaritást vállaltak a BBC tudósítója szerint népszerű orvossal. A palesztin származású Raed Arafat ellenzi, hogy a román kormány részben privatizálni akarja az ország düledező egészségügyi rendszerét.