Füstbombát dobtak a Fehér Házra

Vágólapra másolva!
Ismeretlenek füstbombát dobtak szerda hajnalban a washingtoni Fehér Házra, senki sem sérült meg. Barack Obama és felesége nem tartózkodott az épületben.
Vágólapra másolva!

Füstbombát dobtak kedd este, magyar idő szerint szerda hajnalban a washingtoni Fehér Ház területére - közölte az amerikai elnöki rezidencia biztonsági részlegének szóvivője. George Ogilvie elmondta, hogy a bombát a kerítésen keresztül hajították át. Az épületegyüttest lezárták, és mint a szóvivő mondta, az illetékesek megtették az ilyenkor szükséges lépéseket.

Barack Obama és felesége, Michelle nem tartózkodott a Fehér Házban, egy washingtoni étteremben vacsoráztak. Ezzel egy időben a Foglald el DC-t jelszóval 1000-1500 fős tüntetés zajlott a Fehér Ház előtt. A tömeg azonban később szétoszlott, és senkit sem vettek őrizetbe - közölte a biztonsági szóvivő.

Kedden vádat emeltek egy férfi ellen, aki tavaly novemberben megpróbálta megölni az amerikai elnököt. Oscar Ortega-Hernandezt néhány nappal az után vették őrizetbe, hogy a vád szerint tavaly november 11-én tucatnyi lövést adott le a Fehér Házra azzal a szándékkal, hogy megölje Barack Obamát.