Valuta rejtegetésével már nem vádolják Timosenkót

Vágólapra másolva!
A korábbi ukrán kormányfőt azzal is vádolták, hogy offshore cégeken keresztül sikkasztott el költségvetési pénzeket. Ezt a vádat ejtették, de az ügyben tovább folytatódik a nyomozás.
Vágólapra másolva!

Ejtették a valutabevétel rejtegetése vádját Julija Timosenko volt ukrán kormányfő ellen - jelentette be szerdán az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), amely a lépést a büntető törvénykönyv 207. cikkének "dekriminalizálásával" indokolta.

A kilencvenes években Timosenko által vezetett Ukrajnai Egyesített Energiarendszerek (EESZU) cég ügyében folyó vizsgálat során megállapították, hogy a költségvetési pénzek valutabevételeit offshore cégeken keresztül sikkasztották el. Az ügyben azonban tovább folytatódik a nyomozás a korábbi ukrán kormányfő ellen.

Timosenkót októberben ítélték hét év börtönre a 2009-es orosz-ukrán gázárszerződések megkötésekor elkövetetett hivatali hatalommal való visszaélés vádjával. December 30. óta a Harkiv megyei kacsanyivkai női börtönben őrzik.

A hátfájástól szenvedő volt kormányfő nem bízik a helyi orvosokban, és azt követeli, hogy külföldi specialisták vizsgálhassák meg. Helyi orvosok több mozgást, gyógymasszázst és fizikoterápiát javasoltak számára. Az ukrán főügyészség sajtószolgálata szerdán közölte, kész nemzetközi orvos csoporttal együttműködni Timosenko független kivizsgálása érdekében.

Az ukrán igazságügyi minisztérium képviselője elmondta, kedden felajánlották Timosenkónak, hogy bármelyik harkivi laboratórium szolgáltatásait igénybe veheti, de a volt kormányfő ezt elutasította. Korábban a kanadai kormány ajánlotta fel a segítségét, amelyet Timosenko elfogadott ügyvéde, Szerhij Vlaszenko szerint.