Több mint 76 millió forint felnevelni egy brit gyereket

2012.01.26. 13:23

A gyerekek felnevelésével járó költségek a legnagyobb kiadást jelentik a brit szülők számára - derül ki egy friss felmérésből. A megkérdezettek háromnegyede súlyos megszorításokra is képes, csak hogy egyetemre mehessen a gyerek: van, aki az akciós termékekre vadászik, mások az eBayen árulják feleslegessé vált dolgaikat.

76,5 millió forintnak megfelelő fontba kerül egy gyermek felnevelése Nagy-Britanniában - írja a brit Guardian online oldala egy friss felmérés eredményeire hivatkozva. A kutatók a gyermek születésétől a 21 éves koráig eltelt időszak alatt felmerülő költségeket számolták össze, így jött ki a több mint 218 ezer font. Mivel a vizsgálat szerint a gyerekek tanítattása a szülőkre nehezedő egyik legnagyobb pénzügyi nyomás, ezért központi szerepet kapott a számításokban, hogy idén szeptembertől évi 9 ezer fontra nőnek az országban az egyetemi tandíjak.

A kutatók szerint az utolsó ilyen jellegű felmérés óta 3,3 százalékkal nőtt a gyerekek felnevelésének összköltsége. Átlagosan a gyerek tanítattása 71 780, míg a felneveléssel járó összes többi költség (például étkezés, ruházat, gyógyszerek) több mint 62 ezer fontjába kerül a brit szülőknek. A jelentés azonban nem tartalmazza azt az összeget, amelytől a gyerek felnevelésével töltött idő miatt esnek el a szülők. A növekvő infláció és a jövedelmek csökkenése miatt az interjúban részt vevő szülők több mint háromnegyede arról számolt be, hogy kénytelenek megszorítani a családi kasszában.

Ennek érdekében a megkérdezettek 67 százaléka szinte vadászik a heti bevásárlások alkalmával az árleszállításokra, több mint harmaduk használtcikk-üzletekben vásárol, 34 százalékuk pedig az eBayen árulva próbál pluszjövedelemre szert tenni. Ötből két szülő a rendszeres havi megtakarítások összegét csökkentette, a szülők közül többen visszavettek a gyerekek hobbijára és játékaira költhető összegből. A felmérés azt is megállapította, hogy a megszorítások ellenére összességében a szülők öt százalékkal többet költenek az iskolához köthető kiadásokra, mint például az iskolai egyenruhára, sportra és szakkörökre.

Mark Jones, a kutatás vezetője azt mondta, a vizsgálatból világosan kitűnik, milyen drámai módon emelkedtek az oktatás költségei, és az egyre erősebb pénzügyi nyomás ellenére a szülők keresik annak a módját, hogy a legmagasabb szintű és minőségű oktatást biztosítsák gyermeküknek. Jones szerint az egyetemi tandíjak idei várható emelése még inkább megszorításokra ösztönzi majd azokat a szülőket, akik nem akarnak engedni abból, hogy diplomát szerezzen a gyerekük.

Az emelkedő költségek miatt sok szülő arra kényszerül, hogy gyerekükkel osztozzanak a továbbtanulás költségeiben: a megkérdezett szülők 15 százaléka számolt be arról, hogy a gyerekeiknek finanszírozniuk kell majd a maguk részét, 10 százalék más területeken szorít meg, míg 8 százalék inkább feléli a megtakarításait.