Akik nem akartak a királynő lovagjai lenni

Vágólapra másolva!
Hosszú huzavona után közzétette a brit kormány azt a listát, amelyen azok neve szerepel, akik visszautasítottak valamilyen királynői kitüntetést. A sokáig titokban tartott listán csak már elhunyt hírességek, és csak a 2000-ig elutasított díjak szerepelnek. Igencsak illusztris társaság gyűlt össze.
Vágólapra másolva!

Alternatív kitüntetési listaként is emlegetik azt a 277 nevet tartalmazó listát, amelyen azokat sorolják fel, akik elutasították valamilyen rangos elismerés átvételét II. Erzsébet brit királynőtől. Ők többnyire a Brit Birodalom Érdemrendjének különböző fokozatait utasították vissza 1950 és 1999 között. Például nem akartak lovagok lenni.

A lista nyilvánosságra hozását a BBC brit közszolgálati médium kezdeményezte, de a kormány sokáig ellenállt. A kitüntetés odaítélésének folyamatát mostanáig hagyományosan bizalmasan kezelte a kormány. Az elismeréseket visszautasítók nevének listája annyira titkos, hogy még az úgynevezett harmincéves szabályt (a brit a kormány jegyzőkönyvei ennyi idő után válnak nyilvánossá) sem tekintették rá mérvadónak. Azoktól is elvárták a hallgatást, akik visszautasították a kitüntetést - persze voltak, akik nem hallgattak.

Végül az adatvédelemért is felelős brit információs biztos harcolta ki a lista közzétételét, több mint egy évig küzdött az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva, de a siker is csak részleges. A személyes adatok védelme miatt nem szerepel rajta ma is élő ember, és az elismerést 1999 után visszautasítók nevét sem hozták nyilvánosságra, ugyanis úgy ítélték meg, hogy az ennél frissebb adatok sérthetik a kitüntetések méltóságát. A névsor tehát nem teljes, csak egy része szerepel rajta azoknak, akik elutasították a brit monarchia valamely rangos elismerését.

89-89 ember utasította vissza a Brit Birodalom Érdemrendjének alap-, illetve tiszti fokozatát, 61-en a a parancsnoki fokozatot, 27-en a lovaggá ütést, és sokan azt, hogy a brit Becsületrend tagjai legyenek. A listából - amelyen tudósok, művészek, közéleti szereplők, zenészek, irodalmárok, újságírók, filmesek és tévés személyiségek egyaránt megtalálhatók - az sem derül ki, hogy ki miért utasította vissza egy díjat, bár vannak, akikről azért lehet ezt tudni.

Szerepel például rajta a rémtörténeteiről ismert Roald Dahl író, aki azért nem fogadott el egy alacsonyabb fokozatú elismerést, mert úgy vélte, lovagi címre lenne hivatott - ezt viszont soha nem kapta meg. Hasonló hivatkozással utasította el kitüntetését 1962-ben Alfred Hitchcock filmrendező, ő aztán halála előtt nem sokkal, 1980-ban megkapta a lovagi címet, és ezt már el is fogadta.

Nem kellett a kitüntetés többek között Aldous Huxley és Graham Greene írónak, Francis Bacon festőnek, Henry Moore szobrásznak vagy a DNS-t felfedező, Nobel-díjas mikrobiológus Francis Cricknek. Náluk az okot egyelőre csak találgatni lehet.

A lista szerint a kitüntetést legtöbbször az iparvárosok utcáit megfestő Laurence Stephen Lowry utasította el, 21 év alatt ötször szerették volna díjazni, megkaphatta volna a Brit Birodalom Érdemrendjének tiszti, majd parancsnoki fokozatát, sőt lovaggá is akarta a királynő ütni, mindhiába. A BBC szerint a festő egyik barátja azt írta, a művész nem rendszerellenességből cselekedett így, hanem mert nem szerette volna, ha egy díj miatt máshogy ítélik meg a munkáit.

Vannak, akik ugyan nem szerepelnek ezen a listán, de már korábban nyilvánosan beszámoltak döntésükről, és meg is indokolták tettüket. Legtöbbször a monarchia vagy az elitizmus iránti ellenérzésükkel indokoltak, esetleg alacsonynak találták a kitüntetés fokozatát.

"Van valami visszataszító abban, aki időskorában olyan intézménytől fogad el kitüntetést, amelyet fiatalon támadott" - idézte a New York Times a 2007-ben Nobel-díjjal kitüntetett, most 92 éves Doris Lessing írónőt, aki 1992-ben utasította el a lovagi címet egy "nem létező birodalomtól". 2000-ben már elfogadta a brit Becsületrendet, ezt azzal indokolta, hogy nem jár vele semmilyen extra előnév. A három éve elhunyt J. G Ballard sci-fi író "abszurd színjátéknak" tartotta a díjak osztogatását, 2003-ban ezért nem fogadta el a Brit Birodalom Érdemrendje parancsnoki fokozatát.

"Dugja fel magának Blair úr és a királynő asszony" - idézte a New York Times a most 53 éves Benjamin Zephaniah, jamaikai származású brit költőt, ő ugyancsak 2003-ban mondott nemet az elismerésre, mert a brit birodalom gyarmati elnyomására emlékeztette volna a kitüntetés. A rocklegenda David Bowie 2000-ben azzal utasította vissza a díjat, hogy nem érti, miért kapja.

A kitüntetettek listáját egyébként a kormány terjeszti a királynő elé, ő pedig jóváhagyja. Az érdemrendeket aztán a királynő vagy a királyi család valamelyik tagja adja át. A díjazások szempontja nem teljesen egyértelmű.

Van egy sor olyan díjazott is, aki nem szerepel a most nyilvánosságra hozott listán, mivel először elfogadta a kitüntetést, de utóbb visszaadta. Legismertebb közülük a Beatles legendás tagja, John Lennon, ő 1969-ben azért adta vissza kitüntetését, mert nem tetszett neki, hogy a brit kormány támogatja a vietnami háborút.