Mohamed-karikatúrákért merényletre készülőket ítéltek el

Vágólapra másolva!
A két férfi a vád szerint egy pakisztáni al-Kaida táborban gyakorolta, hogyan kell robbantani. Merényletet terveztek a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat leközlő egyik dán lap és a rajzok alkotója ellen is.
Vágólapra másolva!

Börtönbüntetésre ítélt a norvég bíróság két férfit, aki merényletet tervezett a Jylland-Posten dán újság ellen, mert a lapban Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák jelentek meg - írja a brit BBC online oldala. A Norvégiában élő, az al-Kaida terrorszervezettel kapcsolatban álló Mikael Davudot hét évre ítélték. Az iraki kurd Savan Szadek Szaid Bujakot három és fél évre, harmadik társukat viszont felmentették a terrorizmussal összefüggő vádak alól.

A bíróság szerint Davud "az al-Kaidával együtt tervezett merényletet", korábban egy pakisztáni al-Kaida táborban tanulta meg, hogyan kell robbantani. A vád szerint Bujakkal azt tervezték, hogy ott megszerzett tudásukat alkalmazzák a dán újság ellen is. Az ügyészek szerint szándékukban állt megölni Kurt Westergaardot, aki a karikatúrák nagy részét rajzolta. A három férfit 2010 júliusában tartóztatták le.

A tizenkét Mohamed-karikatúra a Jyllands-Posten című konzervatív újságban jelent meg 2005. szeptember 30-án. A karikatúrákat több nyugat-európai újság is leközölte, amire a muszlim világ felháborodott tiltakozással reagált.