Kitálalna a hágai bíróságnak Kadhafi lánya

Vágólapra másolva!
Aisa Kadhafi a líbiai főügyész-helyettessel folytatott két telefonbeszélgetését is átadná a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak, hogy megvédje az emberiesség elleni bűnökkel vádolt testvérét.
Vágólapra másolva!

"Konkrét információkat" akar adni Moammer Kadhafi volt líbiai vezető Aisa nevű lánya a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC), hogy segítsen megvédeni az emberiesség elleni bűnökkel megvádolt testvérének, Szeif al-Iszlámnak az érdekeit - közölte kedden az ICC.

Aisa Kadhafi ügyvédje elmondta, hogy a nő a "bíróság barátjaként" (amicus curiae) olyan adatokat szeretne szolgáltatni az ICC bírói tanácsának, amelyek segíthetnek eldönteni, hogy a Szeif al-Iszlám ügyében eljárni kívánó líbiai hatóságok valóban tisztességes eljárást akarnak-e biztosítani fivérének. Aisa Kadhafi konkrétan a líbiai főügyész-helyettessel folytatott két telefonbeszélgetésének, illetve a Szeif al-Iszlámmal történő kapcsolatfelvételi kísérleteinek részleteit akarja megosztani az ICC-vel.

Moammer Kadhafit október 20-án fogták el és ölték meg a felkelők Szirt közelében. A holttestét az utcán vonszolták, majd hat napig tárolták egy miszrátai hűtőházban, ahol több ezer líbiai nézhette meg a temetése előtt. Szeif al-Iszlámot tavaly novemberben - apja meggyilkolása után - fogták el Líbia déli részén. Az új líbiai vezetés szeretné elérni, hogy Szeif al-Iszlámot hazájában állítsák bíróság elé. Az ICC ehhez eddig nem járult hozzá, Líbia viszont még nem adta ki a Kadhafi fiút a hágai törvényszéknek.

Aisa Kadhafi anyjával és két fiútestvérével együtt tavaly augusztusban Algériába menekült. Kadhafi lánya 35 éves, ügyvéd, aki Szaddám Huszein védőinek egyike volt. 2006-ban apja egyik unokatestvéréhez ment feleségül. Szőke haja miatt az arab sajtóban Észak-Afrika Claudia Schifferjének is hívják.

A jelenlegi líbiai helyzetről itt olvashat bővebben.