Hatvan éve lépett trónra II. Erzsébet

Vágólapra másolva!
A gyémántjubileum alkalmából ünnepségsorozat köszönti a nyugati világ legidősebb és leghosszabb ideje regnáló uralkodóját.
Vágólapra másolva!

Általában nem a nyilvánosság előtt ünnepeli trónra lépésének évfordulóját II. Erzsébet, az idei hatvanéves jubileum alkalmából azonban több rendezvényen is megjelenik, ahol a hideg ellenére várhatóan tömegek üdvözlik majd.

A hamarosan 86 éves királynő édesapja, VI. György király 1952-ben bekövetkezett halála óta áll az Egyesült Királyság élén. Az évfordulón David Cameron kormányfő a "bölcsesség és a folytonosság forrásának" nevezte, és dicsérte a királynő "nagyszerű szolgálatát". John Major volt miniszterelnök pedig a BBC egyik műsorában idézte fel, hogy mennyi tanácsot kapott a királynőtől. "Bárki, aki nem hallgatja meg és szükség esetén nem kér tanácsot tőle, óriási lehetőséget szalaszt el" - mondta Major.

A gyémántjubileum alkalmából különleges bélyegek jelennek meg. Idén több rendezvényen is megemlékeznek az évfordulóról, júniusban pedig négynapos hétvégén ünnepelik majd a királynőt. A királyi család a gyémántjubileumi ünnepségek keretében az idén felkeresi az Egyesült Királyság mindegyik nemzetét és a zömmel egykori brit gyarmatok vagy függő területek alkotta Nemzetközösség országait is. A királynő 91 éves férje, Fülöp edinburghi herceg társaságában Angliában, Walesben, Skóciában és Észak-Írországban tesz körutat - feltéve, hogy Fülöp egészségi állapota ezt lehetővé teszi. Az ünnepi rendezvényekből Vilmos herceg és felesége is kiveszi a részét, az ő jubileumi útiprogramjukban Malajzia, Szingapúr, a Salamon-szigetek és Tuvalu szerepel.

II. Erzsébet királynő a nyugati világ legidősebb és leghosszabb ideje regnáló uralkodója, és az európai történelem legrégebbi, ma is létező monarchiájának élén áll. A brit uralkodó az összesen 54 tagállamot számláló, főleg az egykori brit gyarmatokból álló, önkéntes szerveződésű Nemzetközösség országai közül - az Egyesült Királyság mellett - tizenötnek szintén az alkotmányosan elismert államfője, köztük olyan kicsiknek, mint Tuvalu, és olyan földrésznyi országoknak, mint Kanada és Ausztrália.

II. Erzsébet királynő uralkodása alatt ezekben az országokban eddig összesen 152 miniszterelnök szolgált. Szűkebb hazájában, Nagy-Britanniában jelenleg a tizenkettedik kormányfőjénél tart; az első Winston Churchill, a háborús győző volt.

Erzsébet a negyvenedik uralkodó az angol trónon azóta, hogy azt Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte, de csak az ötödik olyan, aki több mint fél évszázadot töltött ezen a trónon. Az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját azonban az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartja, 63 évvel, hét hónappal és három nappal. II. Erzsébet királynőnek tehát valamivel több mint három és fél évet kell még uralkodnia az üknagymama rekordjának megdöntéséhez, ehhez pedig az szükséges, hogy 2015. szeptember 10-én, 90. életévében is még ő üljön az Egyesült Királyság trónján.

Államfői képességeiről, globális diplomáciai szerepéről és diszkréciójáról mindenki csak felsőfokú jelzőkkel beszél. Az általános megbecsülést és közbizalmat jól érzékeltette kettővel ezelőtti miniszterelnöke, Tony Blair egy sokat idézett megjegyzése is. Blair - az első olyan brit kormányfő, aki II. Erzsébet trónra lépése után született - egy ízben megvallotta: életében két olyan ember van, akinek bármit elmondhat kabinetbeli kollégáiról, az egyik a felesége, a másik a királynő.