Már Libanonban is folyik a szíriai polgárháború

Vágólapra másolva!
Legalább egy ember meghalt a libanoni Tripoliban kitört zavargásban, amely a pénteki imanap után kezdődött, amikor a szomszédos szíriai elnök vallását követők és az elnök ellen tüntetők lőni kezdték egymást.
Vágólapra másolva!

A polgárháború sújtotta Szíria délnyugati szomszédjára, Libanonra is átterjedt a zavargás. Az ország második legnagyobb városában, Tripoliban legalább egy ember meghalt a szíriai elnök mellett és ellen tüntetők összecsapásában - írta a BBC.

A brit közszolgálati médium szerint tizenketten sérültek meg, amikor a pénteki imák után a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen tüntetők összecsaptak a mellette kiállókkal. A két csoport fegyverekkel lőtte egymást, és gránátot is dobtak egymásra.

Az észak-libanoni kikötőváros - amelynek neve megegyezik Líbia fővárosának nevével - tavaly március óta forrong. A BBC helyi lakosok beszámolójára hivatkozva azt írta, gránátokat lőttek ki a város szunnita negyedéből a síita városrészre pénteken. A péntek az iszlámban a szent nap, az összecsapások az esti imák, vagyis az ünnepnap letelte után kezdődtek.

Bassár el-Aszad az alavita vallást követi, amely a síita iszlám egyik irányzata. A BBC szerint a tüntetést véres akciókkal letörni igyekvő szíriai kormány több tagja az egyébként kisebbségben lévő alavita vallás követője. Szíria és a libanoni Tripoli azonban többségében szunnita vallású.

A hadsereg közleménye szerint Tripoli két városrészébe katonákat vezényeltek ki. A BBC azt írta, hogy a sérültek közt katonák is vannak.