A hó miatt több erdélyi útszakaszról is kitiltották a teherautókat Romániában

Vágólapra másolva!
Több ezer román iskolában szünetel a tanítás a havazás miatt, 120 település elérhetetlen, ebből 23-ban áram sincs. Bulgáriában a hideg és az árvíz is gondot okoz.
Vágólapra másolva!

Romániában százhúsz település van elzárva a külvilágtól a vastag hóréteg miatt, több ezer iskolában szünetel az oktatás, és több mint kétszáz vonatjáratot töröltek - közölték hétfőn reggel a román hatóságok. Főleg a déli és keleti területeken vasárnap óta szinte megállás nélkül havazik. A meteorológusok hétfőre és keddre narancssárga jelzésű hóriadót adtak ki, ez főként a déli országrészt érinti. Ezen a két napon akár 50 centiméterrel vastagodhat a hóréteg; az elmúlt három hét alatt esett hó nem olvadt el a fagy miatt.

A dél-keleti Vrancea és Buzau megyében szükségállapotot rendeltek el a hatóságok, és több ezer katonát vezényeltek ki az elszigetelődött településeken bajba jutott emberek kimentésére. A katasztrófavédelmi hatóság jelentése szerint a külvilágtól elzárt 120 településből 23-ban részlegesen vagy teljes mértékben megszűnt az áramellátás, az ivóvíz biztosítása is nehézségekbe ütközik.

Több mint hatvan országút le van zárva, akárcsak az A2-es autópálya a Bukarest és Fetesti közötti szakaszon. A román országutak kezelésével megbízott állami társaság kedden közölte, hogy több nyugat-romániai és erdélyi útszakaszon tilos közlekedniük a 7,5 tonnánál nagyobb teherautóknak. A korlátozás helyi idő szerint hétfőn fél tizenegykor lépett érvénybe, és a DN7 jelzésű országút Nagylak (Nadlac) és Déva, a DN13 jelzésű út Marosvásárhely (Targu Mures) és Brassó, a DN79 jelzésű út Nagyvárad (Oradea) és Arad, a DN76 jelzésű út Nagyvárad és Püski (Simeria), valamint DN1 jelzésű út Kolozsvár (Cluj) és Szászsebes (Sebes) közötti szakaszait érinti. A társaság szerint a korlátozásokat az időjárás függvényében oldják fel.

Tíz vasútvonalat is lezártak, a vonatok késéssel közlekednek, több mint kétszáz járatot töröltek.

Bukarestben is komoly fennakadást okoz a havazás, bejelentették, hogy kedden valamennyi fővárosi iskolában szünetelni fog a tanítás. Hétfőn több mint 3800 romániai iskolában nem volt oktatás. Hét megyében kellett teljes mértékben felfüggeszteni a tanítást. Romániában az elmúlt három hétben 74 ember szenvedett fagyhalált, nagy részük az utcán fagyott meg.

Bulgáriában a hideg és az árvíz is gondot okoz

A rendkívüli hidegnek már 37 halálos áldozata van Bulgáriában, és további 10 ember halt meg egy falut elöntő árvízben - jelentette hétfőn a helyi média. Az újabb hóesés és erős szél miatt Bulgária 23 nyugati és északi megyéjében emelték meg hétfőn a veszélyhelyzet riasztási fokozatát. Néhány déli járásban viszont az árvíz miatt vannak érvényben a rendkívüli intézkedések, és folytatódik a kármentés. A múlt héten a Haszkovo megyei Biszer falut árasztotta el a víz, és oltotta ki tíz ember életét.

A meteorológusok a zord időjárás okozta veszélyekre hívják fel a lakosok figyelmét, fokozott éberségre kérik őket, és azt tanácsolják, hogy mellőzzék a gépkocsik használatát. Az újabb hóesés a több mint egy hete tartó, szokatlanul alacsony hőmérséklet közepette érkezett Bulgáriába. A nappali hőmérséklet a fagypont alatti 9 fok körül ingadozik az ország északnyugati részén, míg délen plusz 1-2 fokos hőmérsékletet mérnek.

Szófiában hétfőn reggel erős havazás kezdődött; a közterület-fenntartók csak a főútvonalak megtisztítására képesek. A főváros polgármestere fogadkozott, hogy más eszközöket is bevetnek a hó eltakarítására, ennek ellenére a belvárosban hatalmas hókupacok akadályozzák a gyalogos közlekedést és a parkolást.