Újabb fiatal tibeti szerzetes gyújtotta fel magát

Vágólapra másolva!
Szombaton egy 18 éves szerzetesnő, hétfőn pedig egy 19 éves fiatal férfit gyújtotta fel magát Tibetben. A fiút a kínai hatóságok elvitték a helyszínről, egyelőre nem tudni, hol és hogy van.
Vágólapra másolva!

Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetes hétfőn Kína délnyugati részén - írja a brit Guardian online kiadása egy tengerentúli tibeti jogvédő szervezetre hivatkozva. A 19 éves Lobsang Gyatso holléte és állapota jelenleg ismeretlen, miután a kínai hatóságok eloltották a lángokat és elvitték a férfit a helyszínről. A Reuters hírügynökség megpróbálta elérni a kormányzat illetékeseit az ügy miatt, egyelőre azonban nem kaptak választ.

A szerzetes a huszonharmadik, aki az elmúlt egy évben felgyújtotta magát, és a második tinédzser három nap alatt. Közben a kínai állami hírügynökség arról számolt be, hogy belehalt sérüléseibe az a szerzetesnő, aki szombaton gyújtotta fel magát.

Kína állítása szerint "békésen szabadította fel" Tibetet 1951-ben, és az elszigetelt, szegény régió gazdasági fejlődéséhez pénzügyileg hozzájárulva javított a tibetiek sorsán. Számos tibeti azonban nem viseli el, amit ők a többségi han etnikum növekvő befolyásának neveznek, sem pedig a vallásuk és kultúrájuk elnyomását. Peking "terroristáknak" tartja az önégetőket, és azzal vádolja a tibeti szakadár erőket, hogy szítják a gyűlölködés az ott élők között.