Kanada szigorítja menekült-politikáját

Kanada, magyar romák menekültjog, kivándorlás, Toronto, leszállópálya
Vágólapra másolva!
Elege lett a kanadai kormánynak a menekültek áradatából, ezért szigorítani készül eddigi menekültpolitikáján - jelentette be az ottwai bevándorlásügyi miniszter. Jason Kenney utalt az országba érkező magyar romák kiugró arányára és azt ígéri, hogy azok a menedékkérők, akik olyan országokból érkeztek, ahol tiszteletben tartják a demokratikus jogokat, a kérelmük visszautasítása után nem fellebbezhetnek, hazatoloncolják őket.
Vágólapra másolva!

A kanadai kormány meg fogja reformálni az ország menekültügyi rendszerét annak érdekében, hogy visszaszorítsa a hamis menedékkérelmeket, amelyek jó része az Európai Unió polgáraitól érkezik - jelentette be csütörtökön Jason Kenney kanadai bevándorlásügyi miniszter az ottawai parlamentben.

Kenney szerint az EU-ból több menedékkérő érkezik az észak-amerikai országba, mint Afrikából vagy Ázsiából, s ezeknek a folyamodványoknak a 95 százalékát visszavonták, feladták vagy visszautasították. A miniszter elmondta, hogy azok a menedékkérők, akik olyan országokból érkeztek, ahol tiszteletben tartják a demokratikus jogokat, a kérelmük visszautasítása után nem fellebbezhetnek. Ezen elutasított személyeket a tervezett reform értelmében haza fogják toloncolni.

Fotó: Wirth Zsuzsanna [origo]
Van olyan torontói utca, ahol a menekültstátuszt kérők száma kiugróan magas, meguk között leszállópályának hívják a városrészt

"Hogy őszinte legyek, a kanadai menekültügyi rendszer kontrollja nem működik" - mondta a miniszter, aki szerint jelenleg 42 ezer kérelem vár elbírálásra. Kenney hangsúlyozta, hogy Kanadában túl sok közpénzt költenek az olyan menedékkérőkre, akiknek nincs szüksége védelemre.

A demokratikus jogokat tiszteletben tartó országok állampolgárai által benyújtott folyamodványokat a tervek szerint a jelenlegi 1000 nap helyett 45 nap alatt fogják elbírálni.

"Meg kell jegyezni, hogy tavaly kaptunk 5000 menedékkérelmet kaptunk Magyarországról", elsősorban a roma kisebbség képviselőtől - mondta Jason Kenney. Összehasonlításképpen hozzátette, hogy az USA csak mintegy 30 ilyet kapott, más európai országok csak keveset, Ausztrália pedig egyet sem. "Nagyon világos, hogy a nagyvonalú juttatásaink jelentős vonzerőt jelentenek" - tette hozzá.

A Postmedia News kanadai hírügynökség néhány napja azt közölte, hogy tavaly 4409 magyar folyamodott menekültstátuszért Kanadában, szemben a 2010-es 2300-zal szemben. 2009-ben 2240 ilyen kérelmet nyújtottak be magyar állampolgárok. A menedékkérők többsége a hírügynökség szerint feltehetően roma.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának a Postmedia News által idézett, 2009-2010-re vonatkozó adatai szerint messze Kanada volt a menedékjogot kérő magyar állampolgárok legfontosabb célországa. Utána Belgium következett 188 kérelemmel, az Egyesült Államok 47-tel, majd Norvégia és Franciaország egyaránt 33-33 folyamodvánnyal.

A kanadai Kiegyensúlyozott Menekültügyi Reformtörvény várhatóan júniusban lép életbe.

Balog Zoltán, a kormány felzárkózásért felelős államtitkára az [origo]-nak adott interjújában nemrég szintén utalt rá, hogy Kanada a más államoknál vonzóbb menekültpolitikájának köszönheti a bevándorlók rohamát, a magyar romák Kanadába vándorlásáról pedig azt mondta, szerinte a magyar kormánynak addig nincs dolga ezzel kapcsolatban, amíg a kivándorlása el nem ér egy kritikus szintet.

Az [origo] kanadai magyar romákról készült riportsorozatát itt olvashatja.