Óvodások haltak meg egy ciszjordániai buszbalesetben

Vágólapra másolva!
Legkevesebb kilenc palesztin óvodás meghalt, és többtucatnyian megsérültek, amikor egy iskolabusz ütközött össze egy teherautóval Ciszjordániában.
Vágólapra másolva!

Palesztin gyerekeket szállító busz karambolozott egy izraeli teherautóval Jeruzsálem közelében egy meredek, csúszós úton - írja a BBC. A brit lap beszámolója szerint legalább öt gyerek életét vesztette.

A Haaretz című izraeli lap beszámolója szerint ugyanakkor tízen vesztették életüket a balesetben. A lap szerint az áldozatok között egy felnőtt és kilenc óvodás van, akik épp egy tanulmányi kirándulásra tartottak Ramallahba.

Egy izraeli rendőrségi szóvivő azt mondta az AFP hírügynökségnek, hogy a teherautó nekiment a busznak, amely ettől felborult, majd kigyulladt. A szóvivő tájékoztatása szerint több mint harminc gyerek megsérült a "szörnyű" balesetben.