Lemondása szólítja fel a szíriai elnököt az ENSZ közgyűlése

Vágólapra másolva!
Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön túlnyomó többséggel elfogadta azt a határozatot, amely az Arab Liga tervezetével összhangban lemondásra szólítja fel Bassár el-Aszad szíriai elnököt, és elítéli a damaszkuszi rezsimet az emberi jogok megsértéséért. A határozatot 17 ország nem szavazta meg, köztük Kína. Peking egy szuverén ország belügyeibe való beavatkozásnak tekinti a dekrétumot.
Vágólapra másolva!

137:12 arányban, 17 ország tartózkodása mellett szavazott csütörtökön az ENSZ 193 tagú közgyűlése annak a határozatnak az elfogadásáról, amely elítéli és lemondásra szólítja fel a szíriai rezsimet az emberi jogok megsértéséért.

Oroszország és Kína, amely a Biztonsági Tanácsban korábban megvétózott egy hasonló határozattervezetet, ezúttal is nemmel szavazott, és Irán is csatlakozott hozzájuk.

A Közgyűlés határozatai nem kötelező érvényűek, de fontos kérdésekben tükrözik a világ közvéleményének álláspontját. A csütörtökön elfogadott határozatot Egyiptom nyújtotta be 27 állam - köztük arab országok, valamint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia - nevében.

A Közgyűlés elítélte az "emberi jogok elterjedt szisztematikus megsértését" Szíriában.

Madzsid Abdelazíz egyiptomi ENSZ-nagykövet megengedhetetlennek nevezte "az erőszak eszkalációját". "Követeljük, hogy a szíriai kormány fogadja el az arab és a szíriai népek követelését és vessen véget a vérontásnak" - mondta Abdelazíz.

Bassár Dzsaafari szíriai ENSZ-nagykövet a szavazást megelőzően úgy nyilatkozott, hogy a határozatot a szélesebb körű közel-keleti konfliktus motiválta, az indokolatlan beavatkozást jelent Szíria belügyeibe, és hogy azáltal néhány kezdeményező ország a "számláját szeretné rendezni" Szíriával. Dzsaafari hangoztatta, hogy "néhány tagállam" a dokumentummal "fegyveres terrorista csoportokat" kíván fedezni, s mint mondta, a határozat 10 nappal azelőtt született, hogy a hazájában népszavazást tartanak a "modern és demokratikus szíriai állam" új alkotmányáról.

Oroszország képviselője azzal indokolta az elutasító szavazatát, hogy a világszervezet nem fogadta el a Moszkva által kezdeményezett módosításokat. Kínai kollégája egyetértett a szíriai ENSZ-nagykövettel, hogy a határozat beavatkozást jelente egy szuverén ország belügyeibe. Az amerikai ENSZ-nagykövet szerint viszont a határozat azt üzente Szíria népének, hogy nincs egyedül.

A szíriai konfliktusról és kezeléséről szóló korábbi cikkünket itt olvashatja.