Két hónapig havat evett a kocsijában rekedt svéd férfi

Vágólapra másolva!
Ételhez nem jutott, csak havat evett két hónapig elmondása szerint az a svéd férfi, akit pénteken szabadítottak ki az autójából. A BBC jelentése szerint a hóeltakarítók először elhagyatott roncsnak nézték az erdőben talált, vastag hóval borított kocsit, de a hátsó ülésen megtalálták összefagyva a negyvenöt éves férfit. A férfi jelenleg kórházban van, az egyik orvosa szerint valószínűleg azért maradt életben, mert hibernálódott.
Vágólapra másolva!

Egy észak-svédországi főúttól egy kilométerre az erdőben találták meg a hóeltakarítók pénteken azt az autót, amelyben egy összefagyott férfi feküdt - írja a BBC. A hóeltakarítók először roncsnak nézték a vastag hóval borított kocsit, de a hátsó ülésen egy hálózsákban egy negyvenöt éves férfi feküdt.

A férfi, aki annyira gyenge volt, hogy csak néhány szót tudott mondani, úgy emlékezett, hogy december 19-e óta vagyis két hónapja szorult be a kocsiba. A környéken az utóbbi időszakban mínusz 30 Celsius-fokot mértek. A férfi azt mondta, hogy olvadt havat ivott, és nem evett semmit. A helyszínre érkező rendőrök szerint nem találtak olyan jelet, amely kétségbe vonná, hogy két hónapja feküdt az autóban.

A férfi jelenleg az Umea Egyetemi Kórházban fekszik, az állapota stabil. "Nagyon rossz állapotban került be hozzánk, biztosan régóta fagyoskodott az autóban, és nem evett mást, csak havat" - mondta az orvosa.

A kórház orvosai szerint általában négy hétig tud élni egy ember étel nélkül. Az egyik orvos szerint a férfi valószínűleg azért maradt életben, mert "bizonyos mértékig hibernálódott".