Szabadon választottak önkormányzatot Líbiában

Vágólapra másolva!
A Misztrátában 245 jelentkező közül megválasztott 28 tagú tanács feladata lesz a szétlőtt város újjáépítése.
Vágólapra másolva!

Az első szabad helyi választást tartották a líbiai Miszrátában hétfőn Moammer el-Kadhafi diktátor - négy hónappal ezelőtti - halála óta, remélve, hogy ezzel példát mutathatnak a nyáron országos választásokra készülő arab ország más településeinek is.

A Tripolitól mintegy 200 kilométerre keletre fekvő Miszrátában - amely a kormányerők legvéresebb ostromát szenvedte el a tavalyi, nyolc hónapig tartó lázadás során - a 28 tagú helyi tanácsot választják meg. Az új testület feladata lesz a felismerhetetlenségig szétlőtt, közel 300 ezres város újjáépítése.

A lázadás során sok líbiai településen sebtében önkormányzati testületeket neveztek ki, de ezek nem voltak nagyon sikeresek. A miszrátaiak most elérkezettnek látták az időt, hogy maguk válasszák meg helyi képviselőiket. A líbiai nagyvárosok közül elsőként itt rendeztek helyhatósági választást.

Miszrátában mintegy 100 ezren vetették fel magukat a választói névjegyzékbe, s összesen mintegy 245 jelöltre adhatják le voksukat. A választást szigorú biztonsági intézkedések mellett rendezték meg, fegyveresek álltak őrséget azon iskoláknál, amelyekben a szavazóköröket felállították. Az urnák elé járultak egykori lázadók is, közülük sokan még mindig terepruhát viselve. A férfiak és a nők külön helyiségekben adták le voksukat.

A súlyos pusztítás ellenére Miszrátában rend uralkodik - nem úgy, mint a líbiai települések túlnyomó többségében, például Tripoliban, ahol különböző milíciák és érdekcsoportok szabadon garázdálkodnak, amit a gyenge átmeneti kormány tehetetlenül szemlél. Líbiában júniusban tervezik megválasztani az új parlamentet, amely kinevezi majd az új kormányt és megválasztja az új alkotmány megszövegezésére hivatott testületet.