Több halott a Korán-égetés elleni tüntetéseken

Vágólapra másolva!
Folytatódtak szerdán a tüntetések Afganisztánban a bagrami amerikai támaszponton történt Korán-égetés miatt. A rendőrök és a tüntetők közötti összecsapásokban egyes források szerint heten, mások szerint kilencen vesztették életüket, és többtucatnyian megsebesültek. Az afgán elnök az erőszak befejezését kérte a tüntetőktől és a biztonsági erőktől is.
Vágólapra másolva!

Az afgán fővárosban, Kabulban, illetve Dzsalálábádban és Parvan tartományban több ezren vonultak utcára, hogy a bagrami amerikai támaszponton történt Korán-égetés miatt tiltakozzanak. A pakisztáni Karacsiban pedig rokonszenvtüntetésre gyűltek össze az emberek szerdán.

Az afgán fővárosban két helyszínen, a parlament mellett és az amerikai katonák támaszpontja közelében, mintegy ötszázan tüntettek. A megmozdulás résztvevői halált kiáltottak az Egyesült Államokra és Hamid Karzai afgán elnökre, illetve köveket hajigáltak a rendőrökre, akik először levegőbe leadott lövésekkel próbálták megfékezni a dühödt tömeget, majd később a tüntetők közé lőttek. Más értesülések szerint nyugati biztonsági vállalatoknak dolgozó fegyveresek nyitottak tüzet a tiltakozókra a kabuli amerikai katonai tábor környékén. A belügyminisztérium vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Néhányan az afganisztáni tálibok vezetőjét, Omar mollát éltető jelszavakat skandáltak. Az afgán parlamentben eközben több képviselő kiáltott halált Amerikára. A kabuli amerikai nagykövetséget lezárták, a diplomaták nem hagyhatják el a képviselet területét. Emellett az ENSZ és a nemzetközi segélyszervezetek alkalmazottai sem járkálhatnak a fővárosban.

A tüntetők tüzet okoztak egy épületegyüttesben, a főváros szigorúan ellenőrzött "zöld zónájában". Az építményben 1500-an laknak, többségük külföldi vállalkozó. Szemtanúk szerint a kelet-afganisztáni Dzsalálábádban hozzávetőlegesen ezren torlaszolták el a főbb útvonalakat, miközben halált kiáltottak Obama elnökre, illetve azt hangoztatták, hogy nem tűrik el az iszlám szent vallásának meggyalázását.

Hamid Karzai afgán elnök nyugalomra intette honfitársait, és arra kérte a tüntetőket és a biztonsági erőket, hogy hagyjanak fel az erőszakkal. Karzai szerint a biztonsági erőknek inkább arra kellene összpontosítaniuk, hogy "óvják a civilek életét és a magántulajdont".

Üzengettek a koránban a rabok

John Allen tábornok, az Afganisztánban állomásozó NATO-csapatok amerikai parancsnoka bocsánatot kért a bagrami támaszponton történtekért, és azok kivizsgálását ígérte. Később Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter is elnézést kért azért, hogy a katonák "illetlen módon szabadultak meg" a Korán-példányoktól.

Az incidenssel kapcsolatban egy névtelenül nyilatkozó katonai tisztségviselő a CNN hírtelevíziónak azt mondta, hogy a szóban forgó Korán-példányokat és más vallási irodalmat azért távolították el a bagrami bázison lévő fogolytábor könyvtárából, mert a rabok egymás közti üzenetváltásokra használták azokat, és szélsőséges bejegyzéseket tartalmaztak. A könyveket a támaszpont szeméthamvasztójában égették el, az elszenesedett maradványokra ott dolgozó afgánok bukkantak rá.

Korábban hasonló indulatokat váltott ki egy floridai lelkész, aki 2011 tavaszán elégette a Korán egy példányát. Az eset után három napig tüntetések voltak Afganisztánban, amelyeknek huszonhárman - köztük az ENSZ hét külföldi alkalmazottja - estek áldozatul.