Feldühödött tömeg ment neki a bagláni magyar támaszpontnak

Afganisztán, Magyar katona áll fegyverével kezében a Magyar Honvédség (MH) Tartományi Újjáépítési Csoportjának táborában, a Camp Pannóniában, az afganisztáni Puli-Humriban
Vágólapra másolva!
Koránégetések miatt felháborodott afgánok támadtak rá a magyar parancsnokság alatt álló bagláni táborra. Egy afgán tüntető életét vesztette. A Honvédelmi Minisztérium az [origo]-nak azt mondta, hogy csak a magyar támaszpont előtt folyt tüntetés, a magyar katonák pedig felkészültek a védekezésre. A zavargást végül az afgán hatóságok feloszlatták, magyar katona nem avatkozott be és nem is sérült meg.
Vágólapra másolva!

Az amerikai koránégetők elleni tüntetők pénteken megpróbálták megtámadni a magyar parancsnokság alatt álló tábort Baglán tartományban - közölte Baglán rendőrfőnök-helyettese. A beszámoló szerint az összecsapásokban egy afgán életét vesztette.

"Több mint ezer ember tüntet a magyar támaszpont előtt a tartományi fővárosban, Puli-Humriban" - mondta Szamanudin Huszaini rendőrfőnök-helyettes, aki szerint a tüntetők élén állóknak sikerült behatolniuk a szögesdróttal elzárt tábor területére. Az afgán rendőrség levegőbe leadott lövésekkel igyekezett szétoszlatni a tömeget.

A Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletén az [origo]-nak megerősítették, hogy tüntetés volt a magyar tábor közelében, de a minisztérium szerint a támaszpontot nem támadták meg. A tüntetést az afgán rendőrség és az afgán katonaság próbálja biztosítani - közölték kora délután, hozzátéve: ha ez a tüntetés "átfordul bármivé", akkor a magyar katonák felkészültek arra, hogy megvédjék a támaszpontot.

A Honvédelmi Minisztérium egyelőre nem tudta megerősíteni, hogy hány fő tüntet a magyar bázisnál, és arról sem volt első kézből származó információja, hogy hányan haltak vagy sérültek meg az összecsapásban. A tüntetésről beszámoló médiumokra hivatkozva azonban közölték, úgy tudják, hogy az amerikai koránégetés miatt feldühödött emberek vonultak a magyar támaszponthoz.

Husángok, botok, sérültek

Az AP hírügynökség helyszínen készítet fotóján az látszik, hogy a tömeg husángokkal, botokkal felfegyverkezve hergelte magát, miközben a háttérben sűrű fekete füst gomolygott. Az EPA hírügynökség képein vérfoltok és többezres tömeg látható, amint emeletes épületek előtt gyülekeznek. A BBC egyik tudósítója a Twitteren azt írta, hogy az egyetlen halott mellett 12 sérültje is voltaz összecsapásnak, a sebesültek afgán katonák, rendőrök és civilek.


Videóbeszámoló az afgán zavargásokról Baglánban és más tartományokban

A Khaama Press angol nyelvű afgán hírportál ugyanakkor csak négy sérültről tudt, szerintük a sérültek közül ketten rendőrök. A lap azt írja, hogy a tüntetők nekitámadtak az afgán rendőröknek. A demonstráción eredetileg azt követelték, hogy az afgán kormány és a nemzetközi közösség állítsa bíróság elé azokat az amerikai katonákat, akik részt vettek a korábbi koránégetésben - írják.

Az AP amerikai hírügynökségnek Abdul Madzsid, Baglán kormányzója azt mondta, hogy "a tüntetés békés volt, de amikor véget ért, 200 felelőtlen fiatal elkezdett rohanni a tábor irányába, s megpróbált bejutni a kapun. Lövések dördültek el az afgán rendőrség és a hadsereg részéről különböző irányokból, egy ember meghalt, három pedig megsebesült."

A németek kiürítettek egy támaszpontot

Késő délután a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel közölte, hogy a tüntetés véget ért, azt az afgán hatóságok sikeresen feloszlatták, a magyar katonáknak pedig nem kellett beavatkozniuk. Az incidens során így magyar katonák nem sérültek meg. A HM délutáni információi szerint a konfliktusban végül egy civil halt meg, és kilenc afgán megsérült.

Az egyre fokozódó erőszakot mutatja, hogy a Baglán tartomány biztonságáért felelős német hadsereg, a Bundeswehr még csütörtökön kiürített egy kisebb, a központi bázistól 70 kilométerre fekvő támaszpontot, amelyre mintegy háromszáz feldühödött, kődobáló tüntető támadt. Az ötven német katonának komoly nehézséget okozott volna a kis tábor védelme, ezért inkább kivonták őket - írta a német védelmi minisztérium szóvivőjére hivatkozva a Süddeutsche Zeitung.

Forrás: MTI/EPA/Nakíb Ahmed
Ezrek tüntettek Baglánban. Kattintson a tüntetés képeiért!

Obama bocsánatot kért

Afganisztánban négy napja tartanak a zavargások. Az afgánok haragját az váltotta ki, hogy amerikai katonák korábban Koránokat égettek el a bagrami amerikai légitámaszponton. A pénteki tüntetések voltak az eddigi legnagyobbak, mivel az emberek a nagy pénteki imák után együtt vonultak utcára, és a bagláni mellett több másik afganisztáni támaszpontnál is a koránégetők megbüntetését követelték.

A BBC szerint a zavargásokban pénteken országszerte 12 ember vesztette életét, az elmúlt négy napban pedig összesen 20 áldozata volt a koránégetők elleni tüntetéseknek. Pénteken a legdurvább összecsapások az ország keleti részében található Herat tartományban voltak, ahol összesen négyen haltak meg eddig tisztázatlan körülmények között. A tartományi központban a tüntetők az amerikai konzulátus épületét próbálták megtámadni, a feldühödött tömeg több hivatalnokot megsebesített. Korábban az egyik tüntetésen lelőtték a NATO két amerikai katonáját, az országban legkevesebb öt afgán halt meg az összetűzésekben.

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön bocsánatot kért az afgán néptől, azt mondta, a koránégetés alapvető hiba volt. John Allen tábornok, az Afganisztánban állomásozó NATO-csapatok amerikai parancsnoka szintén bocsánatot kért a bagrami támaszponton történtekért, és azok kivizsgálását ígérte. Később Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter is elnézést kért azért, hogy a katonák "illetlen módon szabadultak meg" a Korán-példányoktól.

Forrás: AFP/Massoud Hossaini
Afgán rendőrök kergetnek szét tüntetőket Kabulban. A tüntetés további képeiért kattintson!

Egy névtelenül nyilatkozó katonai tisztségviselő a CNN hírtelevíziónak azt mondta, hogy a szóban forgó Korán-példányokat és más vallási irodalmat azért távolították el a bagrami bázison lévő fogolytábor könyvtárából, mert a rabok azokat egymás közti üzenetváltásokra használták, és szélsőséges bejegyzéseket tartalmaztak.

A koránégetés miatt fellángolt erőszak különösen rosszkor jön az USA-nak, amely egyre jobban elveszíti az afgán nép szimpátiáját. Az amerikai csapatokat 2014-ig akarják kivonni az országból, és ehhez békét akarnak kötni a tálibokkal, tárgyalási pozíciójukat azonban az ehhez hasonló botrányok egyre jobban rontják. Az Egyesült Államoknak legutóbb afgán holttestekre vizelő amerikai katonák miatt kellett mentegetőznie, de korábban is több kínos botrány tépázta az USA tekintélyét Afganisztánban (Az afgánokra vizelő amerikaiakról és a botrányok jelentőségéről itt olvashat bővebben).

A Magyar Honvédség 2006 októberében vette át egy tartományi újjáépítési csoport (PRT) vezetését az Afganisztán északi részén fekvő Baglán tartományban, jelenleg a magyar alakulat Puli-Humri központban állomásozik. A magyarok építettek már egyebek mellett utat, egészségügyi központokat, kis erőműveket, és részt vesznek a helyi biztonsági erők képzésében is. A PRT katonai (békefenntartás, járőrözés, őrzés-védelem, konvojkísérés) és polgári feladatokat egyaránt ellát.