A kormányzó párt irodája mellett robbantottak Isztambulban

Vágólapra másolva!
Egy motorkerékpárra szerelt bomba robbant fel a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja egyik irodája mellett Isztambulban. A robbanásban az eddigi hírek szerint tíz ember megsérült.
Vágólapra másolva!

Tíz ember megsebesült csütörtökön egy robbanásban a török nagyvárosban, Isztambulban - közölte az Anadolu állami hírügynökség. A detonáció a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) egyik épületének közelében történt. Jelentések szerint a pokolgép robbanásában megrongálódott egy rendőrautó és több más jármű. Az AP hírügynökség úgy tudja, a robbanószerkezetet egy motorkerékpárra erősítették fel, és távirányítással hozták működésbe. A helyszínre több mentőautó érkezett.

A török tv-adók tudósításaiban látszott több tönkrement gépjármű, köztük rendőrségiek is. Egy szemtanú elmondta, hogy a pokolgép akkor lépett működésbe, amikor rendőrautók és egy rendőrségi autóbusz haladt el a motor mellett. Egy tűzoltóautó és több rendőrautó érkezett a helyszínre, amelyet gyorsan lezártak. A környező utcák tele voltak kitört ablaküvegek darabjaival. A rendőrségi autóbusz, amelyben 21 rendőr utazott, megrongálódva 50 méterrel a robbanás helyszínétől állt meg. A rendőrség a buszt műanyag ponyvával takarta le, igazságügyi szakértők megkezdték a roncsok és törmelékek vizsgálatát.

Eddig egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget a támadásért. Korábban kurd szakadár lázadók, szélsőbal-, illetve szélsőjobboldali, iszlamista szervezetek tagjai (köztük az al-Kaidáé) követtek el terrortámadásokat Törökországban.

Az AKP épülete mellett tavaly meghalt egy rendőr egy másik pokolgépes támadásban.