Bíróság előtt a volt izlandi kormányfő

Vágólapra másolva!
Geir Haardét azzal vádolják, hogy nem kezelte megfelelően a 2008-as pénzügyi válságot, amely az ország több bankját is magával rántotta.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött Reykjavíkban a volt miniszterelnök pere. Geir Haardét azzal vádolják, hogy a 2008-as pénzügyi válságban nem tett meg mindent az izlandi bankrendszer összeomlásának megakadályozásáért.

A szigetországban először ült össze a Landsdomur, az a különleges bíróság, amelyet még 1905-ben hoztak létre Izlandon a bűncselekményekkel vádolt miniszterek fölötti ítélkezésre. Haarde kijelentette, hogy az ellene felhozott vádak alaptalanok, és visszautasítja őket. Felhívta a bíróság figyelmet arra, ez az első alkalom, hogy lehetősége van elmondani az álláspontját az ügyben.

A bíróság eredetileg tavaly szeptemberben hat vádpontot vizsgált Haarde ellen, de ezekből akkor ejtett kettőt, miszerint "súlyosan megszegte kötelességét az izlandi pénzügyi intézményekre leselkedő súlyos fenyegetéssel kapcsolatban", és "nem kezdeményezte, hogy a kormány elemezze a pénzügyi kockázatokat".

Az Icesave bank több ezer brit és holland ügyfelet is érintő csődje miatti kártérítés kérdése még mindig függőben van. A gazdasági válság Izland három bankját rántotta magával.

Geir Harde az ellene indult eljárást "politikai üldöztetésnek" tartja, és azt várja, hogy a tárgyaláson bebizonyosodik, hogy nem felelős a történtekért. Ezt a nézetet több izlandi is osztja, szerintük ugyanis bűnbaknak kiáltották ki a volt miniszterelnököt. Mások szerint a nyilvános elszámoltatás elengedhetetlen az ország pénzügyi összeomlása után.