Egy év után ismerte be a töltőtoll-lopást a cseh elnök

Vágólapra másolva!
"Legszívesebben letépném a kezem" - mondta Václav Klaus cseh elnök közel egy évvel az után, hogy Chilében a kamerák kereszttüzében zsebre tett egy értékes töltőtollat. A cseh elnök csütörtökön beszélt először az esetről.
Vágólapra másolva!

Václav Klaus cseh elnök bánja már, hogy tavalyi chilei látogatásán diszkréten a zakózsebébe süllyesztett egy drága töltőtollat. A chilei elnökkel közös sajtótájékoztatón, kamerák kereszttüzében végrehajtott mozdulatsor a videomegosztó portálok egyik kedvence lett. Klaus most nyilatkozott először az esetről.

"Kár, hogy megtörtént. Természetesen nem örülök neki. Legszívesebben letépném a kezem" - mondta a cseh Nova Tv-nek adott interjúban. Bírálta ugyanakkor azokat, akik támadták emiatt a "fölösleges" ügy miatt. Azt mondta, szokásos, hogy politikusok a protokollalkalmakkor emlékbe magukkal viszik a tollat, amellyel aláírtak. Az eset után több száz tollat küldtek Klausnak a "Tollat az elnök úrnak!" címen a Facebook közösségi portálon megszervezett akció keretében.